Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KSH pénteken publikálta az idei tanévre vonatkozó legfrissebb adatokat, amelyekből jól látszik, hogy míg a gimnáziumokba járók száma a múlt évről az ideire közel 3 ezerrel nőtt, addig a szakgimnáziumba (korábbi nevén: szakközépiskola) járók száma több mint 5 ezerrel csökkent - írja a Magyar Nemzet.

Idén - az elitgimnáziumoknak számító hat-nyolc évfolyamos gimnáziumok tanulóit is beleértve - összesen több mint 184,5 ezer diák részesül ebben a képzési formában, a szakgimnáziumokba viszont már csak alig több mint 162,2 ezren jártak. Még látványosabb a gimnáziumok növekvő népszerűsége, ha az őket látogató diákok számát nemcsak a szakgimnáziumokkal, hanem emellett a szakközépiskolákat (régi nevén: szakiskola) és szakiskolákat (régi nevén: speciális szakiskola) választó tanulók számával is összevetjük, hiszen a nappali középfokú oktatásban részt vevő diákok 43 százaléka már gimnazistaként kezdte meg az idei tanévet, szemben a 2008-09-es tanévi 35 százalékos aránnyal.

A kormány már évek óta igyekszik népszerűsíteni a szakközépiskolai képzést a gimnáziumokkal szemben, ami nem meglepő, tekintve hogy jelentős a szakemberhiány. A kormányzat a tavalyi tanévvel alakította át a szakképzést, a szakgimnáziumokká avanzsált szakközépiskolákban például csökkentette a közismereti, illetve természettudományos órák számát, amit sokan bíráltak. Ráadásul nemcsak az átalakítás tartalmát, de a módját is kritizálták, ugyanis az új rendszer konkrét követelményei csak rövid idővel a tanév indulása előtt derültek ki.

Fotó: Shutterstock