Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eddig közel 64 ezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Ezzel megindult a földbirtokszerkezet átalakítása, és szeretnék elérni, hogy a határrészek 80 százaléka kis- és közepes méretű, míg 20 százaléka nagybirtok legyen.

Jelenleg a földek 50-51 százalékán a kis- és közepes méretű vállalkozások gazdálkodnak, míg a többi nagybirtokként funkcionál. Budai szerint a birtokszerkezet átalakítása az erős kis- és közepes családi agrárvállalkozások létrehozását szolgálja.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az eddig meghirdetett földterület az ország minden megyéjét érinti. Megerősítette, hogy 2017. március 31-ig mintegy 200 ezer hektár állami föld kerül új bérlőhöz. A területekre 20 kilométeres körzetben lakók, állattartók és állattartást vállalók pályázhatnak majd.

A földhasznosítási pályázatok későbbi, második körében az úgynevezett osztatlan területeket, illetve a gyümölcsösöket hirdetik meg.

Budai Gyula a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy az állami földek eddigi bérbeadása máris érződik az állattartás fellendülésében. Példaként a szarvasmarha-állomány nyolcezres növekedését említette, megjegyezve, hogy ebben szerepet játszott a tej árának "stabillá tétele" is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a földhasznosítási pályázat mostani, első körében több mint 1420 hektár földet hirdettek meg, amelynek értéke meghaladta a 20 ezer aranykoronát - közölte az államtitkár. Jelenleg összesen 26 nyírségi települést érint az állami földek bérbeadási lehetősége. Közte a korábban a helyiek által sokat vitatott újfehértói, botpaládi, sonkádi, csaholci és vámosoroszi földeket is, amelyeket eddig egy magyar, illetve olasz nagybirtokos cég és vállalkozó bérelt.

Rácz Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agárkamara elnöke a sajtótájékoztatón azt javasolta az államtitkárnak, hogy a földbérleti pályázatok elbírálásánál a nagybirtokot kialakítókkal szemben részesüljenek előnyben azok a kisgazdaságok, amelyek családok eltartásához szeretnének területhez jutni.