Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tegnap átmenetileg 289 forintig szaladt az euró jegyzése a miniszterelnöki kijelentésre, majd estig 286 körülig tudott visszaerősödni a magyar fizetőeszköz. Ma reggel 286-288 között hullámzott a kereskedés, fél 9-kor 287,5 körül járt a kurzus. Nem tudott tehát egyelőre talpra állni a magyar fizetőeszköz.

A régiós mezőny közben igencsak szétvált: hiszen a tegnapi forintesés mellett a zloty és a cseh korona is lendületesen erősödött az euróval szemben, amelyben a régión belüli pozícióátrendezések bizonyára fontos szerepet játszottak.

Az euró kitartóan erős a jó nemzetközi hangulatban részben amiatt, mert az EKB felőli, korlátlannak, de sterilizáltnak hirdetett kötvényvásárlási program a fizetési övezetbe vetett befektetői bizalmat alapjaiban növelhette. Ezt jelzi például az, hogy a svájci frank harmadik napja egyre inkább távolodik az 1,20-as árfolyamküszöbtől az euróval szemben, azaz a frank gyengül, az euró erősödik (kevésbé van igény a menedéknek tekintett frankra).

Az euró a dollárral szemben is kitartóan erősnek mutatkozik (1,2620-1,2650 között ingadozik) és az egy éves csökkenő trend megtörése is egyre reálisabbnak tűnik, amelynek lehetőségére már tegnap reggel felhívtuk a figyelmet. A témában feltehetően döntő fontosságú lesz a délutáni amerikai átfogó munkaerőpiaci jelentés, az ugyanis a jegybanktól várt újabb eszközvásárlási program (QE3) rövid távú esélyével kapcsolatban hordoz üzenetet. A szerdai vártnál jóval jobb ADP-adat azt vetíti előre, hogy ismét lendületesen bővült a foglalkoztatottság az egész gazdaságban, ez pedig nem tenné szükségessé a Fed-től az újabb beavatkozást, így a dollárt ez elvileg erősítené (nem törne meg a csökkenő EUR/USD trend).

A dollár és a svájci frank gyengélkedése az euróval szemben nem látványos a forinttal szembeni jegyzésekben, mivel a forint is gyengült. A dollár/forint kurzus 227,5 körül, a frank/forint kurzus 238 körül ingadozott ma reggel a bankközi piacon. Ma a befektetők világszerte az említett amerikai munkaerőpiaci adatokra fókuszálnak, és esélyes, hogy a nagy emelkedés után némi profitrealizálás jön már ma, vagy hétfőn, a keddi német alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatos óvatosság miatt (ESM válságkezelő alap összhangban van-e a német alkotmánnyal).