Nem azonosított kiemelkedő mértékű és trendszerű áremelkedést a tavalyi második félévben a lakossági piac jelentős pénzügyi szolgáltatóinál Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - derül ki a szervezet közleményéből.

A számvevők szerint a pénzpiaci szektor szereplői a hitelkamatok általános emelése helyett jellemzően a betéti kamatok alacsonyabb szinten tartásával, illetve az éven belüli és a látra szóló kamatlábak csökkentésével igyekeztek kamatmarzsukat növelni, a pénzügyi szolgáltatásokhoz és termékekhez kapcsolódó díj-, illetve költségnövekedések mind a pénzpiaci, mind a biztosítási szektorban jellemzően a fogyasztói árindex emelkedésén belül maradtak.

A PSZÁF szerint valamennyi szektorban számos új terméket vezettek be, ami továbbra is arra utal, hogy az intézmények az igénybe vehető szolgáltatások bővítésével igyekeznek megfelelni a fogyasztói igényeknek.

A pénzintézetek az elektronikus és internetes szolgáltatások igénybevételét kedvezőbb árazással igyekeztek ösztönözni. A termékkonstrukciók jelentős átalakítása elsősorban a hitelezési tevékenységben figyelhető meg, elsősorban a tavalyi első félévbe hatályba lépett jogszabály-módosítások következtében. A jelzálog alapú devizahitelezés megszűnését és helyette új forintalapú hiteltermékek és adósságrendező hitelek megjelenését vonta maga után. A biztosítási szektorban nem voltak a hitelezéshez hasonló markáns változások, az új termékkonstrukciók alapján megfigyelhető a unit-linked termékek és befektetési termékkel kombinált egyéb biztosítási termékek változatlan népszerűsége.

A lakáscélú hitelek piacán az új folyósításokon belül a forinthitelek egyeduralkodóvá válása mellett a hitelköltség-mutatók csökkenése jellemezte a piacot: az év második felétől tartósan 10 százalék alá került az ilyen hitelek THM-értéke. Az év végére a meghatározó piaci szereplők által felszámított költségek alig 1 százalékpont szélességű sávban szóródtak, szemben az év eleji, jelentős eltéréseket mutató állapottal. A fogyasztási hitelek kamatszintje is csökkent az év eleji mértékéhez képest, de ezzel együtt is 30 százalék felett volt a szektor átlaga.