Nem fog vágni az MNB - londoni elemzők

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint nem változik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,9 százalékos alapkamata a monetáris tanács keddi kamatdöntő ülésén, és a piac most nem is erre figyel, hanem elsősorban arra az iránymutatásra, hogy az MNB milyen szinten korlátozza a három hónapos betéti eszközben elhelyezhető összeget.
MTI-Eco, 2016. szeptember 19. hétfő, 18:49
Fotó: Napi.hu

A Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői a keddi MNB-ülésre adott előrejelzésükben azt valószínűsítették, hogy a monetáris tanács a bankrendszer fölös likviditásának zömét tároló három hónapos betét decemberre elvárt felső határát 1250-1500 milliárd forint között jelöli majd ki, és csak a későbbi negyedévekben csökkenti még lejjebb e plafont.

A Morgan Stanley elemzői szerint az innen kiáramló likviditás a bankközi kamatokat és a kötvényhozamokat egyaránt csökkenteni fogja, ám az MNB várhatóan fokozatosan halad majd ezzel az enyhítési módszerrel, és megpróbálja elejét venni, hogy a rövid távú piaci kamatok 10-20 bázispontnál nagyobb mértékben süllyedjenek a jegybanki alapkamat alá. Ennél nagyobb csökkenés esetén ugyanis "jogosan merülhetnének fel kérdések" a piaci szereplők körében az alapkamat további relevanciájával kapcsolatban.

Nincs tere a további lazításnak

A JP Morgan globális bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői közölték: becslésük szerint kvantitatív felső határ nélkül az MNB három hónapos betéti eszközében tárolt banki likviditás összege az idei év végén 1600 milliárd forint környékén lenne. A ház szerint nyilvánvaló, hogy ennél alacsonyabban, a forint ereje miatt valószínűleg inkább ezermilliárd forinthoz közelebbi szinten kell majd kijelölni az év végi felső limitet.

A JP Morgan londoni elemzői szerint a gyors ütemben mind feszesebbé váló magyar munkapiaci helyzet és a maginfláció várható gyorsulása közepette az alapmutatók nem indokolnak agresszív monetáris enyhítést az MNB részéről. A ház azzal számol, hogy az új inflációs jelentésben az MNB csak marginális mértékben mérsékli az idei és a jövő évre szóló inflációs előrejelzését a jelenleg érvényes 0,5, illetve 2,6 százalékról.

A JP Morgan a maga részéről 2016-ra 0,4, 2017-re 2,4 százalékos átlagos magyarországi inflációval számol, és azzal, hogy az MNB 2017 decemberéig nem módosítja alapkamatát.

Nagy baj nem történhet

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői azt hangsúlyozták előrejelzésükben, hogy a piaci várakozás 1500 milliárd forintos korlátot valószínűsít a három hónapos MNB-eszközben.

A GS elemzői szerint a magyar gazdaság makroszintű sérülékenysége a globális pénzügyi válság óta jelentőse csökkent. A ház a jelenlegi enyhe monetáris kondíciók és a költségvetési ösztönzés környezetében jövőre 3,2 százalékos, 2018-ban 3,4 százalékra gyorsuló növekedést jósol a magyar gazdaságban.

A magyar befektetési eszközök hagyományosan viszonylag érzékenyebbek voltak a globális kockázatokra, mint a többi közép- és kelet-európai gazdaság, de a Goldman Sachs elemzései azt mutatják, hogy ez változóban van - közölték a ház közgazdászai.

Miután a Standard & Poor's hitelminősítő is befektetési ajánlású kategóriába emelte a magyar államadós-besorolást - másodikként a nagy nemzetközi hitelminősítők közül -, a magyar szuverén befektetési eszközök várhatóan túlteljesítők lesznek a térségben, emellett a kedvező ciklikus dinamika és az erőteljes külső egyensúlyi helyzet a forint kilátásait is javítja.

Ezt akarták elkerülni

A TD Securities globális befektetési tanácsadó cég londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői hétfői előrejelzésükben ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a Standard & Poor's osztályzatjavítása után indult forinterősödés - ha tartós marad - "bizonyos fokú aggodalmat" is kelthet az MNB-ben.

A TD Securities elemzőinek véleménye szerint azonban a magyar jegybank először valószínűleg szóbeli intervencióhoz, valamint nem konvencionális enyhítési eszközökhöz folyamodik - ezek közé tartozik a három hónapos eszköz korlátozása is -, mielőtt elszánná magát az alapkamat csökkentésére

HOZZÁSZÓLÁSOK