Nem is számoltak Deutsch Tamás munkájával

Elfogadta Deutsch Tamás alelnök lemondását Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki szerint a sporttörvény módosítása miatt amúgy is megszűnt volna a MOB-tagsága, ezért nem is számoltak már Deutsch munkájával.
Inforádió, 2016. december 16. péntek, 18:30

Lemondott posztjáról Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság fogyatékosok sportjáért felelős alelnöke. A Magyar Paralimpiai Bizottságban is alelnöki tisztet ellátó sportvezető erről levélben tájékoztatta Borkai Zsolt MOB-elnököt, aki a lemondást elfogadta.

Természetesen tudomásul vettem Deutsch Tamás lemondását, akinek a 2017. január elsején hatályba lépő új sporttörvény MOB-ot érintő módosításai értelmében amúgy is megszűnt volna a MOB-tagsága és egyben MOB-alelnöki pozíciója is. Ez az a tény, ami miatt kifogásolja az új alapszabály-tervezetet.

Januártól tehát a Magyar Olimpiai Bizottság Deutsch Tamás munkájával amúgy sem számolt. Mivel a Magyar Paralimpiai Bizottság a jövőben önálló köztestületként működik majd, így ott is sok tennivaló lesz, ezért az MPB tagjaként és alelnökeként is jó munkát és sok sikert kívánok neki, a MOB-ban végzett eddigi tevékenységét és munkáját nagyon köszönöm" - reagált a MOB honlapján a lemondásra Borkai Zsolt.

HOZZÁSZÓLÁSOK