A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Nehezen lehetne napirendre térni a kaliforniai hízottliba- és kacsamájfogyasztás júliustól érvényben levő tiltása felett, ám közvetve aligha érinti a magyar exportőrök piacát. Még az sem biztos, hogy az amerikai szövetségi állam szigora miatt Európában árutöbblet alakulna ki, ami lefelé nyomná az árakat − mondta el lapunknak Lasits Miklós, a Baromfi Terméktanács Kacsa- és Lúdszövetség titkára −, de közvetve elképzelhető, hogy lesz hatása a teljes piacra. Ám nem szabad elfelejteni, hogy a hízott májnak − amit általában a libamájjal azonosítanak − továbbra is megvan a maga kultúrköre, ahol tudják, hogyan kell elkészíteni és élvezeti értéke miatt fogyasztják.

A világ két végén tiltották be a máj valamilyen formájának felszolgálását július első napjától. Kaliforniában immár ezerdolláros büntetéssel néz szembe az a vendéglős, aki hízottliba- vagy kacsamájat tartalmazó ételt kínál. A törvényt a tömés okozta fizikai és pszichikai stressz ellen fellépő állatvédők harcolták ki, hatályba lépését libamájdőzsölés előzte meg Kaliforniában. Japánban viszont ételmérgezések miatt tiltották be az ott csemegének számító nyers marhamáj feltálalását. A vendéglősök várhatóan félig sült marhamájat tartalmazó újdonságok felszolgálásával fogják megkerülni a szabályt.

A libamájra egy ideje rájár a rúd, a szélsőséges állatvédők folyamatosan támadják a libahizlalókat. Ezek a szervezetek akkor jutnak pénzhez, ha képesek nagy sajtóvisszhangot generálni, elsősorban ez mozgatja a libamájellenes döntéseket. A hízott májat már a vezető brit gasztronómiai szakemberek is egészségtelen, zsíros ételnek állítják be, ami hosszabb távon kiírhatja a szakácskönyvekből a libamájrecepteket. A kacsatartók viszont akár még örülhetnek is, hiszen egyre gyakoribb − a magyar gasztronómiában is −, hogy a libamájat a kevésbé hízott kacsamájjal váltják ki, csak mert egészségesebbnek gondolják. Az sem mellékes viszont, hogy nem az angolszász országokban erős a libamájfogyasztás, így a kaliforniai szigor egyelőre nem az eladások csökkenésével okoz fejtörést, inkább azzal, hogy a döntés ragályossá válhat.