Az HSBC - a mérlegfőösszeg alapján legnagyobb brit pénzügyi szolgáltató csoport - londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai befektetők számára összeállított első átfogó idei térségi prognózisukban közölték, hogy véleményük szerint a közép- és kelet-európai növekedésvezérlő tényezők hiányáért továbbra is egyértelműen az euróövezeti adósságválság a fő felelős.

A felzárkózó európai gazdaságok most már igyekeznek az euróövezet helyett más piacokra átcsoportosítani exportjukat, ám versenyképességük nem nevezhető "egetverőnek". Ezt jelzi például, hogy a térségi gazdaságokban a munkatermelékenység növekedési üteme a globális pénzügyi válság kibontakozása óta általában elmarad a reálbérek emelkedési ütemétől - áll az HSBC szerdai londoni elemzésében.

A ház szerint az sem valószínű, hogy a régiós országok növelni tudnák piaci részesedésüket a lanyha aktivitású fejlett gazdaságokban. A cég londoni elemzői ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságok részaránya az uniós piacokon az elmúlt öt évben gyakorlatilag nem változott.

Az HSBC szakértői Magyarországon 2013 egészében 0,5 százalékos, és jövőre is csak 0,9 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek. A ház becslése szerint 2012-ben 1,3 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye.

Az átfogó térségi előrejelzés Magyarországról szóló fejezete szerint most már erősen valószínűtlen, hogy az IMF/EU-tárgyalások valaha is eljutnak az új finanszírozási programról szóló megállapodás aláírásáig. A ház megítélése szerint ugyanis a magyar kormány nem kíván semmilyen makrogazdasági változtatásról tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal, és erre jelenleg a piac sem szorítja rá.

Az HSBC londoni elemzői ugyanakkor megismételték azt a korábban is hangoztatott álláspontjukat, hogy egy új IMF/EU-program kedvező hatást gyakorolt volna a magyar gazdaság növekedési kilátásaira, mivel erősítette volna a magyar költségvetési politika hitelességét és kiszámíthatóságát.

Ugyanerre a következtetésre jutottak minapi elemzésükben az egyik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings londoni szakelemzői is.A Fitch december végén megerősítette Magyarország szuverén adósosztályzatait, a besorolások kilátását pedig negatívról stabilra javította, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magyar kormány haladást ért el az államháztartási hiány csökkentésében és az államadósság stabilizálásában.

A hitelminősítő szakértői a lépéshez fűzött elemzésükben azonban közölték azt is, hogy most már nem szerepel alapeseti előrejelzési forgatókönyvükben a sikeres finanszírozási megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, annak ellenére sem, hogy egy ilyen megállapodás csökkenthetné a külső piaci hozzáférés költségeit és értékes védőhálót nyújtana Magyarországnak a potenciális külső sokkokkal szemben.

A Fitch Ratings kellemes meglepetésként kezelné, ha mégis létrejönne az IMF-megállapodás, de az abban foglaltak erőteljes végrehajtására is szükség lenne ahhoz, hogy a cég pozitív adósosztályzati lépéseket vegyen fontolóra - állt a Fitch december végi elemzésében.

Az HSBC londoni közgazdászai szerdai előrejelzésükben közölték, hogy véleményük szerint Magyarországnak valószínűleg nem kell tartania az uniós kohéziós juttatások felfüggesztésétől, miután tavaly sikerült a GDP-érték 3 százaléka alatt tartani az államháztartási hiányt, és az idei évre is ez a terv.

A cég elemzői azt azonban valószínűtlennek nevezték, hogy az Európai Bizottság véget vet a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárásnak, mivel a testület negatívan ítéli meg a költségvetési konszolidációs intézkedések fenntarthatóságát.

"Véleményünk szerint a költségvetési konszolidáció, a közadósság-ráta csökkenése és a folyómérleg-többlet nem ellensúlyozza a nagyon gyenge növekedési teljesítményt, amely továbbra is kérdésessé teszi e kedvező folyamatok fenntarthatóságát" - fogalmaztak szerdai elemzésükben az HSBC londoni közgazdászai.