A KKM szerint ha a bíróság más álláspontot fogalmaz meg, azonnal közlik a diplomata-útlevéllel rendelkezők listáját.

A minisztérium mindezt arra reagálva közölte, hogy Szél Bernadett, az LMP társelnöke pénteken arról tájékoztatta az MTI-t: pártja pert indít a minisztérium ellen annak érdekében, hogy a tárca közölje, kik kaptak diplomata-útlevelet 2010 májusa óta. Az ellenzéki politikus ezt azzal indokolta, hogy a tárca az LMP közérdekű adatigénylésére válaszul azt állította, nem képes listát adni a diplomata-útlevelekről.

Az LMP társelnöke hangsúlyozta, a közelmúltig a Quaestor-cégcsoport vezetője is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől kapott diplomata-útlevéllel járhatta a világot.

Szijjártó március végén beszélt arról, hogy ő hagyta jóvá diplomata-útlevél kiadását Tarsoly Csabának, mert ez könnyítést jelentett az utazásnál az üzletembernek a moszkvai vízumközpontról folytatott tárgyalásokon, a dokumentumot azonban március 28-án visszavonta. Több száz ember rendelkezik ilyen útlevéllel Magyarországon - jegyezte meg akkor a miniszter.