Nemes Andrea kiemelte: a napokban nyújtják be az Európai Bizottságnak a partnerségi megállapodást, amely tartalmazza az ágazat fő célkitűzései mellett az azokhoz rendelt források megoszlását. Hozzátette: a folyamatban lévő tárgyalásokon a brüsszeli testület elfogadta Magyarország álláspontját a turizmus nemzetgazdaságban betöltött jelentős szerepéről.

Az NGM tervei szerint az idegenforgalom fejlesztési szempontjai több operatív programban fognak megjelenni, megfelelő koordináció mellett ebből nem lesz zavar - tette hozzá.

Az új turizmustörvény elfogadásának idejét firtató képviselői kérdésekre válaszolva azt mondta: a nemzeti turizmusfejlesztési koncepció társadalmi egyeztetése még tart, ezért az új törvény csak a koncepció elfogadását követően nyújtható be az Országgyűlésnek.

Pecze Tibor Csongor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal (NTH) elnöke elmondta: az Európai Bizottság által meghatározott önálló célkitűzések közé a turizmus nem került be, ezért az elmúlt fél évben a tárcával együtt azon dolgoztak, hogy a támogatható célok közé, ahová lehetséges, beillesszék a turizmust.

A partnerségi megállapodás leendő operatív programjai közül kiemelte: a Területfejlesztési és Településfejlesztési Programban (TOP) 50-100 milliárd forint közötti összeget különítenek el turizmusfejlesztésre. A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) Budapestet és Pest megyét érintő 280 milliárd forintos forráskeretéből 47 százaléka ágazati célokra lesz felhasználható, míg 53 százalékát kapja a főváros Pest megyével együtt.

A partnerségi megállapodás az NTH honlapján elérhető, ezt a beérkezett több mint ezer észrevétel beépítésével véglegesítik majd - válaszolta.

Szilágyi György, a bizottság jobbikos alelnöke arról kérdezett, hogy mi várható az egyes regionális fejlesztési ügynökségek dolgozóinak foglalkoztatásával. Elmondása szerint a regionális fejlesztési ügynökségek 2014. január elsejétől a megyei önkormányzatok irányítása alá kerülnek, amelyek forráskerete összesen 450 millió forint, a mostaninak a töredéke.

Pecze Tibor Csongor jelezte: sem a gazdasági tárcának, sem a tervezési hivatalnak nem tartozik a hatáskörébe a jövőben felálló megyei intézményrendszer, ezért a Miniszterelnökség felelős.

Horváth András Tibor (MSZP) elmondta, hogy több fejlesztési céllal egyetértenek, de a marketinget nem lehet kizárólag a TDM szervezetekre alapozni. Úgy vélte, ehhez inkább a Magyar Turizmus Zrt.-nek kellene több költségvetési forrást biztosítani. Nemes Andrea elmondta: az új időszakban a központi országmarketinget is szeretnék uniós forrásokkal megerősíteni, mivel erre lehetőség nyílik.