A Magyarországon is sok éve népszerű Black Friday-t annak érdekében, hogy elkerüljék technika túlterhelését és a fizikai tömeget, sok üzlet már 1-2 héttel korábban meghirdette, illetve több napra, akár hétre elnyújtotta akcióit - no, meg persze a remélt nagy forgalom és bevétel maximalizálása érdekében is. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, valós idejű BigData alapú szolgáltatást nyújtó LocSight adatai alapján azonban ez sem segített igazán a korábbiakhoz képest mérsékelt látogatószámon.

Míg 2019-ben a Black Friday-ben kicsúcsosodó novemberi forgalom valóban érezhető felfutást jelentett a görbéken, idén a novemberi hetek látogatószáma a fizikai boltokban, beleértve az utolsó Black Friday hetet is, gyakorlatilag egyenletes volt, hozzátéve, hogy a hétvégéken azért mindig többen indultak vásárolni.

A Black Friday hétvége látogatószám tekintetében a plázák esetében mindössze mintegy 4 százalékkal múlta felül a novemberi hetek átlagát.

Ugyanez az érték az Auchan és Tesco áruházak esetében 3,5 százalék, a retailparkok tekintetében pedig 5,2 százalék - ismertette a CBRE Magyarország és a Helix Consulting közös adatait Hegedüs Tamás, a csoport egyik elemzője.

E tekintetben a pesti oldal és Csepel együttes plázaversenyének nyertesei az Árkád, a Pólus és a Westend a voltak. Budán az Allee és a Mammut versenyeznek szorosan a legforgalmasabb novemberi pláza címért, őket lemaradással a MOM Park és a Campona követi. A Pest megyei "városszéli kiskereskedelmi parkok", az úgynevezett retailparkok között magasan a vecsési Market Central vonzotta a legtöbb látogatót novemberben. Ezt a Premier Outlet Center követi, majd a Buy-Way és a Stop Shop III. és IV. kerületi egységei.

Ezúttal az Auchan nyert
Kép: LocSight

Az Auchan és a Tesco nagyáruházak örök versenyében az idei november az Auchannak kedvezett. Az első három helyet látogatószám alapján a cég budaörsi, dunakeszi és soroksári áruházai vitték el, ezeket követi a Tesco budaörsi, Fogarasi úti és Pesti úti boltja.

Fontos, hogy a kutatás kifejezetten a látogatószámra vonatkozik, az egyes helyszínek eltérő kosárértéke a képet még valamelyest árnyalja. Mindemellett magas az egyes kereskedelmi egységek keresztlátogatási aránya is.
Az ismertetett összesítés csak a fizikai boltokra vonatkozik, a webáruházak a hírek szerint ezzel ellentétes trendet tapasztaltak.