Nem mondanak fel a rezidensek

Sikerként értékeli a Magyar Rezidens Szövetség az egészségügyi államtitkárság béremelési bejelentését, ezért a letétbe helyezett felmondóleveleket nem aktiválják - jelentette be ma Papp Magor elnök.
NAPI, 2012. március 21. szerda, 14:54
Fotó: Napi.hu

A rezidensek 2011-ben, a teljes kilátástalanság határán helyezték letétbe felmondóleveleiket az "Élhető Magyar Egészségügyet" mozgalom keretében, amelyhez az akció végére több mint 2500 orvos csatlakozott. Ezzel példátlan orvos-összefogás született, s  vészjelzésre indult el az egyeztetés, amely a tegnap bejelentett béremeléshez vezetett.

A 66 ezer forintos béremelés 20 százalékkal  magasabb összeg, mint amit tavaly a cseh orvosok elértek, s ez Magyarországon az érdekképviseleti szervezet által elért legjelentősebb béremelés - hangsúlyozza a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. A béremelés mellett  elindult a pályakezdő orvosokat segítő Markusovszky ösztöndíj, ami a szakképzés alatt komoly segítséget tud nyújtani,  megszületett az önként vállalt túlmunka korrekt jogi szabályozása, s  ígéretet kaptak egy egységes, átlátható bérszámfejtési protokoll bevezetésére. Mindezek felett az államtitkár megígérte, hogy  2012-ben a rezidensek önkormányzati jogosítványt kapnak, ezzel alapot adva arra, hogy 12 év átláthatatlan viszonyrendszer után kiépülhessen a szakképzés minőségbiztosítása

A rezidensek a mozgalom sikerének tartják, hogy az abban résztvevők egyaránt részesülni fognak a béremelésből, s noha  egyetlen szakdolgozói érdekképviselet sem csatlakoztak az orvos-akcióhoz, mégis, számukra is ki tudtak harcolni egy 15 milliárd forintos keretet, amiből elkezdődhet a szakdolgozók helyzetének a javítása is.

Papp Magor kiemelte, fontos megtalálni az alapellátás helyzetének a javításához is a szükséges többletforrásokat. Mint fogalmazott, bár a kormány jelen lépésével varázsütésszerűen nem oldotta meg az ágazat humánerőforrás-krízisét, ezzel együtt is, az egészségügyben dolgozók számára ez az elmúlt évtized legjelentősebb intézkedése,  s figyelembe véve a kormányzat cselekvését és a jelen gazdasági környezetet, a Magyar Rezidens Szövetség elnöksége, egyetértésben a Magyar Orvosok Szövetségével, tegnap este úgy határozott, hogy a letétbe helyezett felmondásokat 2012 márciusában nem fogja élesíteni.

Az egészségügyben dolgozók eddig egyetlen korábbi kormánytól sem kaptak differenciált béremelést. Ezért külön üzenetértékkel bír a kormány tegnapi döntése  - fogalmaz Papp Magor, aki szerint abban az esetben, ha nem csupán egyszeri gesztusról van szó, hanem a most megkezdett folyamat 2013-ban és 2014-ben is folytatódik, akkor és csak akkor, ez a lépés alapot adhat a kormány és az egészségügy történelmi kiegyezéséhez.

Mint mondja, ez akkor jöhet létre, hogyha az orvosok bére eléri -más európai országokhoz hasonlóan- a hazai nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát, és mindemellett a szakdolgozók munkája is megbecsülést nyer, s ha a bérek rendezésével egy időben -kérésüknek eleget téve-, a kormány felvállalja az egészségügy morális megújítását és a hálapénzrendszer felszámolását. Ez az egyedüli módja annak, hogy a magyar egészségügy valóban élhetővé váljon, gyógyítók és gyógyulni vágyók számára egyaránt.

HOZZÁSZÓLÁSOK