A legnagyobb vendéglátóipari érdekképviseleti szervezet, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) szerint a kormány által benyújtott az adózásra vonatkozó törvényjavaslat azonos módon kezeli a hideg- és melegétkezési utalványt, ami gyakorlatilag az egységes utalvány bevezetését jelenti. Az egységes utalvány komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektorban több tízezer embernek munkát adó kis- és középvállalkozásoknak, hiszen annak felhasználása nagy részben az élelmiszerboltokban történne - hangsúlyozta a szervezet közleményében Háber Tamás elnök.

A szervezet azt javasolja, hogy a törvény válassza ketté a kedvezményes havi 18 ezer forintos juttatási keretet 12 ezer forintos melegétel és emellett - ezzel egyidejűleg adható - 6 ezer forintos hidegétel juttatási keretekre. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez is eljutatott javaslathoz néhány nap alatt közel négyszáz étterem csatlakozott. 

Az első hallásra jónak tűnő megoldás sajnos olyan veszélyeket hordoz magában, amely már rövid távon is komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektornak. A hideg étkezési utalvány az elmúlt években pénzhelyettesítő, bérkiegészítő eszközként működött, míg a meleg étkezési utalvány a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az egészséges, polgári étkezési kultúra elősegítését szolgálta - véli a szervezet.

A vendéglátóiparban jelentős számú kis- és középvállalkozás működik, amelyek jelenleg is több tízezer munkavállalónak adnak megélhetést, az egységesített ételutalvány ezeknek a vállalkozásoknak az életét tenné nehezebbé, illetve lehetetlenítené el - nyilatkozta Háber Tamás, az MVI elnöke.