Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egymillió embernek elég, kétmillió adag vakcina beszerzéséről írt alá szerződést Oroszországban Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken. A kormány által megvásárolt, tíz dollárnál olcsóbb oltóanyag három ütemben érkezik Magyarországra: az első 300 ezer ember beoltásához elegendő adag várhatóan februárban, majd valamikor később a második körben félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiség jön.

A Szputnyik V vészhelyzeti felhasználására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerdán már megadta a felhasználási engedélyt, ez azonban még nem jelenti azt, hogy azonnak oltani is fognak vele. Mint azt a Magyar Hírlapnak Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta, ha megérkezik egy adag vakcina, annak minden egyes gyártási tételét megvizsgál a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), ami eltarthat 2-3 hétig is. Ez alatt az vizsgálják, hogy az oltóanyag megfelel-e a korábban leírtaknak, és csak ezután kerül az oltópontokra a szer.

Arról a 6000 adag orosz vakcináról azonban, amelyet még decemberben kapott Magyarország, nagy volt a hallgatás - hívja fel a figyelmet a Népszava. Pénteken azonban az OGYÉI azt közölte, hogy okafogyottá vált a tervezett gyógyszerpróba, az el sem indult. Azt írták: "A hazai kutatás engedélyezéséhez szükséges dokumentumok benyújtását megelőzően megérkeztek az OGYÉI-hez az orosz klinikai III-as fázis előrehaladottabb, interim (köztes) eredményei is, amelyet több tízezres populáción végeztek, a beérkezett adatok pedig alátámasztották az intézet pozitív értékelését."

A Népszava más forrásból úgy értesült, hogy a korábban ideérkezett 6000 dózis az NNK fagyasztójában van, és valószínűleg hamarosan az oltási program keretében fel is használják azokat.

A lap kalkulációi szerint a korlátozások feloldásához mintegy 3 millió embert kellene beoltani, ami azt jelenti, hogy a korlátozások feloldásához szükséges oltásoknak csak egyharmadát jelenti az április végéig érkező orosz vakcina. Amíg viszont a Szputnyik megérkezik, addig az Európai Unió által lekötött kvótából is kapunk újabb mennyiségeket.

Az unió által lekötött vakcinákból Magyarországra elvileg 55 millió dózis jutna, ami kétszerese annak, ami az ország minden lakosának beoltásához kellene. Ám az, hogy az uniós kvótából mikor, milyen ütemben ér ide oltóanyag, az a gyártókapacitások mellett azon is múlik, milyen gyorsan adja ki az Európai Gyógyszerhatóság az ideiglenes törzskönyveket az újabb gyártóknak. Eddig két gyártó - a Pfizer és Moderna - vakcinája kapott szabad utat, és várhatóan a hónap végén az Astra-Zeneca oltóanyag is megkaphatja az ideiglenes jóváhagyást.