Ez egy utolsó nagy roham az európai uniós pénzekért - idézi a Magyar Hang a főpolgármestert.

Magyarország összességében több mint 6 milliárd eurót - vagyis 2000 milliárd forintot meghaladó összeget - kaphat a koronavírus elleni EU-mentőcsomagból, ennek legnagyobb részét (4,64 milliárdot) az újjáépítési alap teszi ki.

Több magyar önkormányzat nevében azt kezdeményezzük, hogy az Európai Unió Bizottsága és az Európai Parlament támogassa azon törekvésünket, hogy ennek a támogatásnak legalább a felét az önkormányzatokon keresztül használhassa fel Magyarország - mondta Karácsony.

Ez a fajta kérés most új szintre lép. A politikus azt kezdeményezte, hogy a "szabad városok és szabad települések" indítsanak el helyi népszavazási mozgalmat az európai uniós forrásokért.

Idén novemberben dönthetnek a helyi képviselő-testületek ezeknek a helyi népszavazásoknak a kezdeményezéséről, a jogi procedúrának megfelelően pedig jövő tavasszal a referendumokat is megtarthatnák. Mindenhol ugyanazt a kérdést fogják feltenni, több mint 20 település már csatlakozott is a közös akcióhoz, de várják, hogy mások is hasonlóan döntsenek - tette hozzá.