Év eleje óta hangoztatjuk, hogy a nők soha többé nem köthetnek ilyen olcsón kockázati életbiztosítást, mint idén decemberig - mondja Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet-, és bankbiztosítási üzletág vezetője annak kapcsán, hogy az uniós úgynevezett Gender direktíva miatt december 21-től nem lehet már nem alapján megkülönböztetni a biztosítást kötő ügyfeleket. Az emancipáció eme újabb vívmánya ugyanakkor számottevő hátrányba hozza a gyengébb nem képviselőit, hiszen - miként arra Kósa Zoltán, az AXA Biztosító vezérigazgatója rámutat - eddig a férfi és a női tarifák között meglehetősen jelentős különbség annak köszönhetően. hogy a hölgyek halandósági valószínűsége sokkal kedvezőbb volt, mint a férfiaké - azaz a brüsszeli döntéssel most igen rosszul járnak.
Az idei év tehát az utolsó, amikor az öngondoskodásra szavazó hölgyek számottevően olcsóbb díjon biztosíthatják akár évtizedekre előre magukat, ám ennek ellenére a szó igazi értelmében vett kampányt egyik biztosító sem folytat. A lapunknak válaszoló társaságok közül lényegében csak a CIG Pannóniánál jelezték, hogy folyamatosan kampányolnak majd a hölgyeknek, illetve az Aegonnál látható komolyabb rákészülés erre. Ez utóbbi biztosítónál 2012 a nők éve, ami azt jelenti, hogy női ügyfelek számára különleges ajánlatokkal készülnek és igyekszünk felhívni a figyelmüket minden fórumon, hogy az idén kedvezőbb díjon köthetnek kockázati élet- és betegségbiztosítást, mint jövőre. Tanácsadóik személyre szabott ajánlatokkal keresik meg hölgy ügyfeleinket, és speciálisan női élethelyzetekre kidolgozott kiegészítő biztosításainkat is bemutatják nekik.
Klasszikus értelemben vett nagy kampányt nem tervez a Generali, ám miként Schaub Erika, személybiztosítási üzletág igazgató elmondta: folyamatosan tájékoztatják a várható változásokról ügyfeleiket és értékesítőikben is felhívják a figyelmet az év végéig még fennálló lehetőségre.
Az idei olcsóbb tarifa miatt nem érdemes a hölgyeket tömegesen rávenni, hogy esetleg gyorsan egy át nem gondolt, akár régi, nem korszerű biztosítást kössenek meg - hívja fel a figyelmet ugyanakkor Kótiné Somfai Ágnes. Az ING Biztosító marketing és kommunikációs igazgatója szerint épp ezért a társasag egy komplex különleges csomaggal készül, amely a Gendertől függetlenül, idén és jövőre is ugyanúgy megköthető, teljesen újszerű és elsősorban hölgyekre szabott konstrukció lesz a piacon.
Az ING igazgatója által elmondott tények sokban igazak. A Gender direktívára annak ellenére felkészülhettek a biztosítók, hogy mindenki az utolsó pillanatig abban reménykedett, hogy a politika meghajol az észérvek előtt. ennek köszönhetően a hazai piacon a legtöbb társaság ma már unisex tarifát alkalmaz az újonnan megalkotott életbiztosításoknál, az ettől eltérő megoldások sok esetben valóban régiek, nem éppen korszerűek. Más kérdés, hogy a felkészülés elég lehetett volna arra is, hogy valaki kidolgozzon egy jó kampányterméket.
A jelenleg értékesített termékeink felét eleve uniszex tarifával vezettük be, így ezeket a termékeket nem érinti az átárazás problémaköre, a nemtől is függő tarifával rendelkező termékek uniszex tarifájának kalkulációja jelenleg folyamatban van - mondta el lapunknak Garamvölgyi Zoltán, a Groupama élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója. Az Aegonnál folyamatosan történnek az újra-árazások, de jelenleg még egyetlen termékük esetében sem történt meg a végleges átállás - mondták el.
Az ING a biztosításai többségét a nyáron fogja átárazni, eddig csak ott lépték meg, ahol kiegészítő vagy beépített szolgáltatásként adták az életbiztosítási fedezetet - például az unit-linked biztosításoknál - illetve pl. a két életre szóló biztosítások esetében.
A társaságok zöme az átárazás előtt meglehetősen óvatos, amikor arról kérdezzük, hogy véleményük szerint a legplasztikusabban kimutatható kockázati életbiztosításoknál milyen szintű lesz a hölgyek díjának drágulása. Bóna Katalin, az Union életbiztosítási ügyvezető igazgatója szerint egy 25 éves tartamú szerződés esetén 30-45 éves biztosítottakra vonatkozóan a férfiaknál 20-25 százalékos díjcsökkenésre lehet számítani, míg a nőknél 65-75 százalékot emelkedik majd a biztosítás díja. Összecseng ezzel az AXA és a Generali számítása is: Schaub Erika szerint életkortól függően 30-90 százalékos díjemelkedést jelenthet majd az új szabályozás a hölgyek esetében, a férfiak pedig nagyjából 20-30 százalékos csökkenésre számíthatnak. Bárdos Tamás, a Signal életbiztosítási főosztályvezetője elmondta: az egyetlen új fejlesztésű unit-linked termékük esetében a hölgyeknek kétszámjegyű díjemelkedéssel kell szembesülniük a korábbi tarifákhoz képest. Kósa Zoltán szerint sok múlik majd azon, hogy az átárazási kényszer mentén, hány biztosító gondolja és számolja át újra a feltételezéseit, használ új vagy más statisztikákat, és milyen leendő portfolióra számít majd férfi-nő összetételben a jövőben. Garamvölgyi Zoltán szerint versenyképességi szempontból várhatóan a biztosítók arra törekszenek, hogy összességében véve ne vagy csak kis mértékben emelkedjen a biztosítás díja. Emellett akár kiegyenlítő hatások is indulhatnak - hívja fel a figyelmet Sallai Linda, a CIG Pannónia termékfejlesztési igazgatója - hiszen bár a kockázati típusú biztosításnál természetes, hogy a hölgyek esetében emelkedik, a férfiak esetében pedig csökken a díj, addig a járadék típusú biztosításoknál éppen fordított a helyzet - más kérdés, hogy a járadékszolgáltatás ma még nem igazán keresett termék hazánkban.
.

A férfiaknak sem kell kivárni

Az életbiztosítások nem úgy indultak, hogy külön díjszabás lett volna érvényben a nőkre és a férfiakra, így igazából visszatérünk egy korábbi állapothoz. Ez a visszatérés azonban szűkíti a személyre szabott árazás lehetőségét - vélekedik Kuruc Péter, aki szerint több, mint veszélyes lenne például, ha már életkor alapján sem lehetne különböző díjakat alkalmazni és ezáltal megkülönböztetni az ügyfeleket. Ezzel összefüggésben az Union Biztosító ügyvezetője fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy korántsem biztos, hogy januártól pedig a férfiak mekkája jön el: jövőre az urak is egy évvel idősebbek lesznek, így az általuk megkötendő életbiztosítás díja is emelkedni fog, életkoruknak megfelelően. Minél korábbról ered a biztosítási védelem, annál alacsonyabb a díj - figyelmeztet Bóna Katalin.