Megszüntetnének egy adót Magyarországon

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) szerint nem érte el célját a népegészségügyi termékadó (neta), ezért a kivezetését javasolják.
Szabó Dániel, 2019. november 6. szerda, 13:51
Fotó: Shutterstock

Szükség lenne a népegészségügyi termékadó (neta) teljes felülvizsgálatára, a NAK és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) szerint - írja a Világgazdaság, amelyet arról tájékoztattak, hogy az adónemet teljesen kivezetnék.

Helyett új programok indítását javasolják, mert szerintük egészségügyi célját nem érte el a törvény: 2011-es bevezetése, majd megemelése révén teljesíti ugyan a fiskális célokat, mivel egyre nagyobb adóbevételt jelent, de épp ez mutatja, hogy nincs visszatartó ereje, a fogyasztók megveszik az így is drágább egészségtelenebb ételeket, termékeket.

A többi között felvetették az ipar és a kormányzat együttműködésén alapuló önkéntes reformulációs (cukortartalom, egyéb allergén anyagok csökkentése), valamint a vásárlókhoz megfelelő mennyiségű és minőségű információt eljuttató edukációs programokat - írja a lap.

A két szervezet viszont úgy látja, hogy az adónem viszont kifejezett versenyhátrányt okoz a hazai feldolgozóknak.

A javaslat ellenszélbe érkezett: a kormány módosítási szándéka éppen hogy több termékre vezetne be magasabb kulcsokat. Így már nem csak a cukor- és sótartalom után kerülne a teher az árukra, hanem az édesítőszerekre is.

HOZZÁSZÓLÁSOK