NGM: elértük a német szintet

Magyarország beérte Németország munkanélküliségi rátáját, az elért eredmények kormányzati és nemzetgazdasági szempontból is büszkeségre adnak okot - mondta Simon Attila, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1-en pénteken a KSH legfrissebb adataira reagálva.
Dzindzisz Sztefan, 2018. április 27. péntek, 10:59
Fotó: Pexels

Ezek szerint 2018 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 67 ezerrel többen, azaz 4 millió 435 ezren dolgoznak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. A munkanélküliek átlagos létszáma pedig 29 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent - írja az MTI.

Simon Attila kiemelte, hogy belső átrendeződés van a munkaerőpiacon, azzal együtt, hogy egyre magasabbak a bázisadatok. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, azaz a versenyszférában 125 ezerrel többen dolgoznak, ami úgy jöhetett létre, hogy egy év alatt 42 ezren elhagyták a közfoglalkoztatást, és 15 ezerrel kevesebben dolgoznak külföldön. Ezek a számok jobban mutatják, hogy mennyire dübörög a magyar munkaerőpiac - fogalmazott, hozzátéve: a sokat kritizált közfoglalkoztatási program gyümölcse kezd beérni. (Érdekes dolog derült ki a minimálbérről.)

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szintén kiemelte, hogy kimagasló volt a foglalkoztatás bővülése év elején, 2010-hez képest így 756 ezerrel több embernek van munkája, ebből főként a kormány piacot támogató foglalkoztatáspolitikájának hatására 600 ezer munkahely a hazai versenyszférában jött létre. A munkanélküliség évtizedes mélyponton, továbbra is négy százalék alatt, 3,9 százalékon áll. Hozzátették, hogy a növekedést nagyban segítették a kormány által indított Munkahelyvédelmi akció kedvezményei, az Ifjúsági garancia program, a hatéves bérmegállapodás és a további munkaerőpiac-élénkítő intézkedések. A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a magyar munkaerőpiaci reformoknak, a gazdaságfejlesztő programoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a minimálbérek érdemi emelésének, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak - olvasható a tárca közleményében.

Forrás: Startup Stock Photos/Pexels

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Seres78, 2018.04.27 20:51

Ha közmunka szerződéssel van felvéve mindenki,mondjuk egy hotelben,bruttó 81 ezerrel,mi nyugdíjra számíthat mindenki?Hány ilyen munkáltató van még az országban,vagy fideszes hotelek?Ma ha valaki keres nettó 120 ezret,pont ennyi vagy több a havi albérlet ,plusz rezsi és kaució.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Seres78, 2018.04.27 20:47

Elérte lehet az NGM szerint a Német munkanélküliségi szintet Magyarország,de a Német bérektől még messze lenn van a magyar bérek,kezdve a megadóztatott magyar minimálbérrel.Az államnak dolgozhat minden magyar halálig,sok meg sem éli a nyugdíját,vissza sem kap semmit,de dolgozhat mindenki 40 -50 évet.A fidesz a korhatárt is emeli majd,embertelen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2018.04.27 14:46

@krix5: És te lennél a viselkedés etalonja?
Mennyit adót fizetsz a fideszes kommentbéredből? Vagy feketén kapod?
Egyébként is itt adózni bűnpártolás, mert a tolvajoknak adjuk oda, mivel elveszíti közpénz jellegét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2018.04.27 14:44

@csaba7272: Az még nem a demokrácia, Kádár-korszakban is lehetett.
Te nem értheted mi az, hogy demokrácia, így nem is vagy mérvadó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.04.27 12:38

@tarosPifta:
"Jogban és adózásban mikor érjük be? "

Akkor, amikor a hozzád hasonlók megtanulnak viselkedni és elkezdenek adót fizetni...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html