Vámos György A híradások megfontolására inti a vásárlókat a kereskedelmi szövetség az elkövetkező napokban, mivel itthon egyáltalán nem indokolt, hogy az egyes árucikkekből a családok nagyobb mennyiségeket szerezzenek be a megszokottnál - írja a Magyar Nemzet.

A magyar élelmiszer-kereskedelem 80 százaléka hazai forrásból szerzi be az árut, a kereskedők ráadásul hónapok óta alkalmazkodnak az egyébként is bőséges lakossági fogyasztáshoz, vagyis az ellátási láncunk képes kielégíteni a forgalmasabb időszakokban jellemző igényeket is, akárcsak karácsonykor, húsvétkor - mondta Vámos.

Mint elmondta, szükségtelen, hogy a családok a megszokott életvitelükhöz képest soron kívüli bevásárlásokat iktassanak be. A kereskedelem látja, hogy a hatóságok is folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, ráadásul a boltok működése, a helyzetértékelés kizárólag a jogszabályok és az illetékes hatóságok állásfoglalásaitól függ.