Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Szapáry György az MTI-nek elmondta: "A Fidesz képviselői találkoztak az IMF-küldöttséggel, amikor annak tagjai februárban Magyarországon jártak. Eszmecserét folytattunk a magyar gazdaság helyzetéről és a világgazdaság várható alakulásáról. Részünkről elmondtuk, hogy a 2010-es költségvetési hiány minden bizonnyal nagyobb lesz a tervezettnél, hiszen a költségvetési bevételek alacsonyabbak, a kiadások pedig magasabbak lesznek."

"Elmondtuk, hogy a Fidesz elkötelezett a pénzügyi stabilitás mellett, de számokról nem beszéltünk, hiszen a Fidesz akkor tud csak leltárt készíteni a valós helyzetről, ha kormányra kerül. Semmilyen előzetes megállapodás nem történt, nem is történhetett, hiszen az IMF nem pártokkal, hanem kormányokkal állapodik meg" - hangsúlyozta Szapáry György.