Nincs megállapodás a szakszervezetekkel

A Munka Törvénykönyve módosításáról, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjról, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról egyeztetett öt szakszervezet és a kormány delegációja a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
MTI-Eco, 2011. július 4. hétfő, 12:42

A tanácskozáson nem született megállapodás, de a tárgyalást követően Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, a munkavállalói oldal képviseletében újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az egyeztetést a későbbiekben folytatják.

Az egyeztetésen öt szakszervezet vett részt.

Czomba Sándor a találkozót követően hangsúlyozta: világosan látni kell, hogy az ország nehéz helyzetben van, egyszerre kell az államadósságot csökkenteni és a foglalkoztatás bővülését hozó gazdasági növekedést beindítani. A kormány célja ennek érdekében - többi között - a foglalkoztatás rugalmassá tétele, amely munkahelyeket őrizhet meg, illetve újakat teremthet. A Munka Törvénykönyve átfogó módosítását ez év őszén terjesztik a törvényhozás elé, előtte - a nyár folyamán - érdemi tárgyalásokat folytatnak az érintettekkel.

A korkedvezményes és korengedményes nyugdíjazásról Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokat minél szélesebb körben próbálják lefolytatni a következő időszakban. A munka világát érintő lényeges kérdések megtárgyalását az új érdekegyeztető rendszerben, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban képzelik el, de megvizsgálják a szakszervezeti felvetést is, és vélhetően nem túl távoli jövőben visszatérnek ezekre a kérdésekre.

A sztrájkot hirdető szakszervezetek követeléseit a hétfői egyeztetésen végig tárgyalták, még maradtak vitatott pontok, a tárgyalások eredményes lezárásában érdekeltek - mondta Gaskó István. Remélik, hogy amíg a tárgyalások nem zárulnak le, addig a kormány nem tesz újabb indítványokat a Munka Törvénykönyve módosításra, a nyugdíjrendszer átalakítására.

Gaskó István véleménye szerint a tárgyaló felek álláspontja legtávolabb a tripartit érdekegyeztetés fenntartásában volt. Úgy látják, hogy a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács létrejöttével hiány keletkezik a versenyszférában a munkavilágát érintő három oldalú egyeztetésre.

HOZZÁSZÓLÁSOK