Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A több kormányhatározatba foglalt rendelkezés közül az első jóváhagyta, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sportcsarnok beruházás megvalósítása érdekében még idén legfeljebb bruttó 5 milliárd 715 millió forint összegben kötelezettséget vállaljon. Ebből erre az évre jut 300 millió, a jövő évre 2 milliárd 881 millió, míg 2018-ra 2 milliárd 534 millió forint.

A határozatból a későbbiekben kiderül, hogy ezek az összegek a kaposvári új városi sportcsarnok megvalósítását szolgálják. Kaposvár kap még az új, fedett, tízpályás versenymedencés városi uszoda megépítésére idén 450 millió, jövőre 3 milliárd 243 millió, míg 2018-ban 2 milliárd 22 millió forintot. A teljes összeg - amelyre a Miniszterelnökséget vezető miniszter kötelezettséget vállalhat - 5 milliárd 715 millió forint. A forrás a Modern városok programot terheli.

Szintén e programból kap pénzt Sopron. A várfal és a  hozzá kapcsolódó Fabricius-ház, Tábornokház, Storno-ház turisztikai célú fejlesztése, továbbá a Múzeumnegyed kialakítása 1,5 milliárd támogatást kap és ugyanennyi jut a Szent Mihály-templom és Sekrestyésház turisztikai célú fejlesztésére. Végül az utcák, terek burkolati felújításához 1,7 milliárd forinttal járul hozzá az állami költségvetés.

Nagy összeg folyik egy iskolához

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Campus - Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakításához még 2014-ben 12,6 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány, a befejezési határidőt 2018-ban szabva meg. Ezt az összeget most 6,8 milliárd forinttal megfejelte. Időközben a projekt neve "MOME Laboratory" Kreatív Innovációs és Tudáspark egyetemi campus állami beruházásra változott. A többlet magában foglalja azt a  89,8 millió forintot is, amely az egyetem ideiglenes - a beruházás idejére történő - kiköltöztetéséhez szükséges.

Végül a kormány az idei központi költségvetés egyes előirányzatain keletkezett megtakarításokból 11 milliárd 798 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el. Ennek legnagyobb tételei a következők: a megyei jogú városok fejlesztési célú támogatására 7 milliárd 861 millió forint jut, az európai uniós befizetések összege pedig 3,2 milliárd forint.