Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről délelőtt tartott meghallgatásról a kormányfő leszögezte: Magyarország még 2013 előtt az összes, demokráciával összefüggő vitakérdést rendezte az unióval, tehát magyar demokráciavita nincs Brüsszellel, az EP támadja Magyarországot ezzel az ürüggyel - idézi az MTI.

Megjegyezte: "a brüsszeli gépezetnek" az EP a leginkább politikailag motivált része; ha Magyarországon olyasmi történik, ami nagyhatalmak, nagy cégek vagy nagy emberek érdekét sérti, az EP az első, amelyik "ugrik és megtámadja hazánkat".

Arra a felvetésre, hogy három kérdésben az Európai Bíróság elé citálják Magyarországot, Orbán Viktor kijelentette: törődni kell ezzel, s meggyőző erővel kell bemutatni érveinket. "A fényes tekintetű bíróság" aztán meghozza a maga döntését, amit tudomásul fogunk venni - fogalmazott.

Mindenről egy magyar származású befektető tehet

Szerinte az egyetem, az "álcivilek" ügye és a kvóta kérdése is Soros Györgyhöz vezet, akinek az összes problémája elvezet a bevándorlás kérdéséhez.  A CEU Soros György egyeteme, a civil szervezeteket ő pénzeli, biztosítja számukra a működési feltételeket, utasításokat is ő ad, és az egész bevándorlás is az ő tervének a része.

Orbán Viktor az adásban felmutatta egy dokumentumot, amelyről azt mondta: az egy hatpontos terv, magát a kifejezést is használja Soros György, és az szerepel benne, hogy kevert népességű Európát kell létrehozni; a kormánynak egy nagyon is valóságos, tényleges fenyegetést jelentő tervvel szemben kell fellépnie.

Szabadságunkban áll-e így élnünk és ilyen jövőt választani, vagy sem, ez szuverenitás és szabadság kérdése - összegzett a kormányfő. Ma úgy tűnik, ezt, a szabadsághoz való jogunkat elvitatják azok, akik "ránk akarják kényszeríteni" azokat a jogszabályokat, melyek segítségével ide küldhetnének bevándorlókat, "bár ezt nem akarjuk".

Arról, hogy magyar közéleti szereplőktől jelölés érkezett, hogy Soros György Nobel-békedíjas legyen, azt mondta: ebből az következik, hogy Magyarország szabad ország, szabad bármelyik állampolgárnak jelölnie, az a szerencse, hogy "nem nekünk kell erről dönteni".

Médiafölény? Ugyan!

A gazdasági szuverenitás területén elért eredmények mellett kitért arra is, hogy azt szeretné, ha a magyar média olyan arányban lenne magyar kézben, mint a német német kézben, az amerikai média pedig amerikai kézben. Orbán Viktor megjegyezte: azt vette észre, ha a baloldal vásárolt médiát, akkor abban semmi kivetnivalót nem láttak, amikor viszont a nemzeti konzervatív tulajdonosok, akkor hirtelen "vége a sajtószabadságnak".

Megjegyezte: Medgyessy Péter volt MSZP-s miniszterelnök korábban azt mondta, ha a jobboldal akar egy tévét, vegyen magának, ők pedig "megfogadták, amit kért". Ha lenne is szándék elnyomni véleményeket, egy szabad társadalomban akkor is szinte lehetetlen lenne, mert a közösségi média térnyerésével "mindannyian újságírókká lettünk".

A kormányfőt kérdezték arról is, hogy Kornai János közgazdász arról beszélt: a magyar gazdaságot nem fenyegeti összeomlás, de nem fejlődik eléggé. Orbán Viktor hangsúlyozta, ő is azt keresi a szakemberekkel közösen, hogyan lehetne a gazdasági növekedést a jelenlegi, 3-5 százalék közötti sávból 5 százalék fölé emelni, de akik emiatt bírálatokat fogalmaznak meg, elfelejtik, hogy egyrészt ez EU-s összevetésben magas növekedés, másrészt pedig a szocialista-liberális koalíciók alatt nemhogy ekkora növekedés nem volt, hanem "a csőd szélére vitték" az országot.

(Címlapkép: MTI Fotó/Kovács Tamás)