Nőnapi ellenőrzésekkel kedveskedik a NAV - itt a lista

A NAV bevezette az Adótraffipax szolgáltatást - ezentúl nyilvánosságra hozzák a tervezett ellenőrzéseket. Revizor riadó a pesti romkocsmákban és a virágárus boltokban.
Papp Zsolt, 2017. március 7. kedd, 15:28
Fotó: Napi.hu

A jövőben a NAV rendszeresen nyilvánosságra hozza a tervezett ellenőrzéseit, vagy legalább is azok egy részét - ezt a napokban jelentette be a NAV első embere Tállai András. Az első adótraffipax már olvasható is az adóhivatal honlapján.

NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága március első heteiben Budapest VII. kerületének romkocsmáit, egyéb vendéglátóhelyeit ellenőrzi.  A Kazinczy, az Akác, a Wesselényi és a Síp utca által határolt területen március 7-14. között bizton lehet számítani a NAV ellenőreinek felbukkanására - olvasható a NAV honlapján.

Az Észak-budapesti revizorok március 8-án, nőnapon virág és édességboltokat látogatnak. A Dél-budapesti Adó-és Vámigazgatósága ellenőrei  március 10-én, pénteken akció keretében ellenőrzést végeznek a Nagyvásárcsarnokban. A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 13-tól -17-ig az Országos Étterem Hét rendezvénysorozathoz kapcsolódóan fokozottan ellenőrzi Budapest belvárosában működő vendéglátóhelyeket.

A Pest megyei revizorok  március 23-án, Inárcsot szállják meg az online pénztárgépek jogszerű használatával, valamint jövedéki termékek forgalmazásával összefüggő, átfogó teljes települést érintő egész napos ellenőrzéseket végez.

A NAV Tolna megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai március 7-én és 8-án fokozottan ellenőrzik a piacokon, közterületeken, boltokban virágot árusítókat. A revizorok elsősorban a nyugtaadást és az online pénztárgép használatát vizsgálják.

A  Komárom-Esztergom megyei revizorok  március 7-én és 8-án is fokozottan ellenőrzi a virág, édesség, ajándéktárgy árusítókat, a szépészeti szolgáltatásokat nyújtókat, valamint a piacokon, vásárokon értékesítőket. A NAV munkatársai március 7-én Komárom, Kisbér, Oroszlány, Tata, március 8-án Tatabánya, Esztergom városokban és környékükön folytatnak ellenőrzéseket.

A Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok megyei és a borsodi revizorok március 8-án nőnaphoz kötődő termékeket (például virág, édesség, ajándéktárgyak) árusítókat, a szépészeti szolgáltatásokat nyújtókat, valamint a piacokon, vásárokon értékesítőket, hogy adnak-e nyugtát és bejelentik-e alkalmazottaikat.

HOZZÁSZÓLÁSOK