Szerdán 0,75 százalékig emelkedett a 12 havi Bubor (Budapesti bankközi forint hitelkamatláb), ami a január végi értékhez képest 0,38 százalékpontos emelkedést jelent. Mivel ez a kamatszint egyben a márciusban érvényes referenciakamat, ezért a változás sok százezer lakáshiteles havi törlesztőjét emelheti meg 1-2 ezer forinttal - írja a Bankmonitor.hu.

A Bubor az a kamatszint, amelyen a kereskedelmi bankok hajlandóak egymás számára - különféle futamidőkre - pénzt hitelezni. Jelenleg a lakossági adósságállomány jelentős része ettől függ, hiszen a változó kamatozású hitelek kamatának megállapításakor gyakran ezt tekintik referenciának, ezért a mai emelkedés sokakat érint közvetlenül.

450 ezerrel nőhet a visszafizetendő

A februárban folyósított 1 éves kamatperiódusú lakáshitelekre érvényes 12 havi Bubor értéke 0,37 százalékos volt, ami egy 20 évre felvett, 10 millió forint összegű kölcsönnél nagyjából 54,5 ezer forintos induló havi törlesztőrészletet eredményezett. A 12 havi Bbubor mai emelkedésének nyomán egy ugyanilyen hitelnek márciustól csaknem kétezer forinttal magasabb lesz a havi törlesztője, ami a teljes visszafizetést tekintve több mint 450 ezer forintos drágulást jelent.

Ezek az adatok csak abban az esetben lesznek érvényesek, ha a bankok nem változtatnak a kamatfeláron. Elképzelhető, hogy egyes bankok szeretnék megtartani a jelenlegi kamatokat, ezért a referenciakamat emelkedését a kamatfelár csökkentésével kompenzálják majd. A már meglévő hiteleknél ez nem lehetséges, ugyanis a megkötött szerződés szabályozza, hogy milyen gyakorisággal lehetséges módosítani a kamatfelárat.

Az MNB is figyelmeztetett

A jelenleg változó kamatozású hitellel rendelkezőket is érinti a referenciakamat mostani változása. Például egy két évvel ezelőtt - tehát 2018. márciusban - felvett 10 millió forint összegű, 1 éves kamatperiódusú és 20 év futamidejű lakáshitel induló havi törlesztője a Bankmonitor.hu lakáshitel kalkulátor szerint a legkedvezőbb esetben 51 500 forint volt eredetileg. Ez egy évvel később - tehát 2019. márciusában - az akkori kamatemelkedés miatt (0,1 százalék helyett 0,5 százalék) egyszer már megemelkedett 53 400 forintra. Ez most a 12 havi Bubor mai emelkedésének hatására ismét feljebb fog kúszni, akár 54 500 forint fölé is, a két kamatemelkedés így a teljes visszafizetésre nézve akár 663 000 forintos drágulást is eredményezhet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) is aggódik a változó kamatozású hitelt választó banki ügyfelek miatt. Többször is figyelmeztette őket, hogy fontolják meg a kölcsöneik kiváltását fix kamatozásúra. A Napi.hu is többször írt arról, hogy tavaly ősszel, amikor a hosszú állampapírok hozama mélyponton volt, különösen kedvező alkalom nyílt volna a fixesítésre.