Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányzati és az egészségügyi erőfeszítések ellenére sem sikerült jelentősen csökkenteni a dohányzók számát Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint a felnőtt lakosság 29 százaléka dohányzik, szemben a 2009-es 31 százalékos aránnyal.

A KSH 2014-es, napokban nyilvánosságra hozott egészségfelmérése szerint a két időpont között azonban csak az alkalmilag cigarettázók aránya esett vissza, a rendszeres dohányosoké még nőtt is (2014-ben 28 százalék, 2009-ben 27 százalék gyújtott rá naponta). Jelentős a különbség a két nem dohányzási szokásai között: a nőknek csak kevesebb mint negyede, a férfiaknak viszont egyharmada tartozik a rendszeresen dohányzók körébe.

A különböző korcsoportokban eltérnek a dohányzási szokások. A 15-18 évesek között a lányok 14 százaléka dohányzik, ugyanebbe a korcsoportba tartozó fiúknak viszont csaknem a negyede. A nőknél a következő két korosztályban (18-34, illetve 35-64 év közöttiek) jelentősen magasabb ez az arány, mint a fiatalkorúak körében, előbbiek 29, utóbbiak 27 százaléka rendszeres dohányzó. A 65 év feletti nőknek viszont már csak mindössze 7 százaléka tartozik ebbe a körbe.

A férfiaknál a fiatal felnőtt korcsoportban (18-34 évesek) csaknem kétszer akkora, 42 százalék a dohányosok aránya, mint a fiatalkorúak között. Ez jelentős növekedést mutat a 2009-es 36 százalékhoz képest. A középkorúaknál nincs lényeges változás, 35 százalék a 2009-es 36 százalékához képest. Végül a legidősebb férfiaknak csak 18 százaléka szív rendszeresen cigarettát, és közülük szoktak le a legtöbben az elmúlt öt évben, amikor még 38 százalékuk dohányzott.

Összességében 2000 óta a férfiaknál 4 százalékos csökkenést mértek, a nőknél azonban stagnált a rendszeresen cigarettázók aránya, ezzel a férfiak harmada, a nőknek pedig negyede gyújt rá naponta.

Az Eurostat legutóbbi felmérése szerint a vizsgált európai uniós országok közül a magyar férfiak a középmezőnyben helyezkednek el, a nők viszont a második helyen állnak a negatív rangsorban, csak a görög nők dohányoznak náluk nagyobb arányban.

Nagyok az országon belüli regionális különbségek: a Dél-Dunántúlon cigarettáznak a legtöbben, ott a lakosság harmada gyújt rá mindennap, a Közép-Dunántúlon, illetőleg a Dél-Alföldön viszont csak a negyede - írta a Magyar Nemzet.