A családoknak üzent a magyar kormány

A családvédelmi akcióterv minden elemére annyi pénzt szánnak, amennyi szükséges, a költségvetési keret felülről nyitott - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádióban.
Domokos László, 2019. július 8. hétfő, 09:34
Fotó: Pixabay

Július elsejétől már az első héten 2500-an igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a kormány várakozásai szerint pedig egy év alatt 10 ezer családnak tudnak segíteni ezzel a kedvezménnyel.

Az idén 5 milliárd, jövőre pedig 10 milliárd forintot irányoztak elő a támogatásra a költségvetésben, de a pénz nem fogy el, ha többre lesz szükség, akkor többet is tudnak szánni rá - fogalmazott az államtitkár.

A támogatásért cserébe egy Családbarát Magyarország feliratú matricát kell kiragasztani a hátsó szélvédőre, továbbá a vásárlástól számítva három évig nem lehet eladni az autót.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását kiterjesztették a legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és maximum kétezer kilométert futott tesztautókra is, és a kedvezmény összevonható az elektromos autó támogatással is - tette hozzá az államtitkár.

HOZZÁSZÓLÁSOK