A Fidesz a választási programjában tett ígéretet arra, hogy a nők negyven év szolgálati viszony után nyugdíjba vonulhatnak. Ennek részleteiről tárgyalt a kormány vasárnapi, késő estébe nyúló ülésen, de döntés nem született - tájékoztatta az MR1-Kossuth Rádiót a kormányszóvivő. A végleges döntéshez még a részletekről kell megállapodni, az azonban már biztos, hogy jövőre életbe lép a rendszer - tette hozzá Nagy Anna. A Magyar Nemzet úgy tudja: a kormány megbízta Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy szerdáig dolgozza ki a kedvezményes nyugdíjba vonulás részleteit. Nagy Anna ezt úgy kommentálta: lehet, hogy már szerdára, de novemberben biztosan tisztázódnak majd a részletek. A sajtóban megjelent előzetes számítások szerint az intézkedés várhatóan 20-40 milliárd forintos pluszterhet jelent a költségvetésnek. A fedezetet a munkavállalók által fizetendő nyugdíjjárulék fél százalékos emelésével biztosítanák, 9 és félről 10 százalékra nőne ez a teher. A miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter hétvégén azt mondta a Krónikának, hogy ez néhány száz forint pluszterhet jelent csak. A járulékemeléssel nem értenek egyet az ellenzéki pártok, a korkedvezményes nyugdíjazás pedig megosztja a szakértőket. Van, aki azzal érvel, hogy diszkriminatív a férfiakkal szemben, mások szerint viszont a korábban nyugdíjba menő nők többet tudnak segíteni az unokák nevelésében, így gyerekeik hamarabb vissza tudnak térni szülés után a munkaerőpiacra.