Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pálffy Ilona az áprilisi választással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról tartott beszámolójában javasolta a választási időszak meghosszabbítását, a levélszavazás szabályainak pontosítását, a névjegyzékkel, az átjelentkezéssel kapcsolatos szabályok változtatását. Ezen szabályok módosítását már négy évvel ezelőtt is javasolták - tette hozzá az MTI szerint.

Az NVI elnöke azt mondta, a tapasztalatok szerint a levélben szavazás szavazólapjainak kiküldésére és visszaérkezésére "rendkívül szűk a jelenleg biztosított határidő". Javasolja ezért a választási eljárást megelőző határidőket néhány nappal előrébb hozni, így elég idő maradna arra, hogy biztonsággal visszaérkezzenek a postai úton feladott válaszborítékok. Pálffy Ilona közölte, nyilvántartásuk alapján 4938 levélboríték érkezett késve vissza az NVI-hez.

Szükségesnek nevezte, hogy a levélszavazásra vonatkozó szabályokat pontosítsák: egyértelműen fogalmazzák meg, mi számít érvényesen visszaérkezett válaszborítéknak.

Sok volt a panasz a hamisításra

Az ajánlások ellenőrzésével kapcsolatban elmondta, minden eddiginél több jelzés érkezett hozzájuk az ajánlóívek másolása, azok hamisítása miatt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a választási irodáknak nincs lehetőségük arra, hogy a választópolgárok aláírásmintájának felhasználásával ellenőrizzék az aláírások valódiságát, a hamisított ajánlások kiszűrése a választási eljárás keretében nem lehetséges. Az NVI elnöke azt mondta, büntetőeljárásban tisztázhatók a csalások, de ez időigényes.

Megfontolandónak tartotta az ajánlási rendszer finomítását, illetve a büntetőeljárás határidőinek a jelölési szabályokhoz igazodó módosítását.

Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyzéki kérelem - átjelentkezés, mozgóurna-igénylés - elbírálása jelentős mértékben elhúzódhat. Ez több országos választáson is azt eredményezte, hogy az összes helyi választási irodának késő éjjelig kellett várakoznia arra, hogy megkezdhesse a névjegyzékek nyomtatását. A névjegyzéki kérelem benyújtásának határidejét a jelenlegi 16 óráról 12 órára javasolja előrehozni.

Gond volt a több órás sorban állás

Az NVI-elnök szerint a választási eljárási törvény jelenlegi szabályai miatt a legnagyobb gondot az átjelentkező választókat fogadó szavazóhelyiségekben a több órás sorban állás jelentette 2018-ban, de már 2014-ben is.

Emlékeztetett arra, mivel 19 óra után sorba álltak a választók, addig nem lehetett nyilvánosságra hozni a választási adatokat, amíg mindegyikük nem szavazott.
Szólt arról, hogy az átjelentkezés egyre népszerűbb, már nem 5-6 ezer, hanem 10-12 ezer választópolgár él ezzel a lehetőséggel. Az átjelentkezőknek kialakítandó szavazóhelyiségek szabályait feltétlenül módosítani kell - tette hozzá.

Pálffy Ilona elmondta, a választás eredményét nem érintő adminisztratív hibák ezen a választáson is előfordultak. Példaként említette, hogy a szavazatszámláló bizottságok néhány esetben a jegyzőkönyv kitöltésénél nem megfelelő rovatba írták be egyes listák szavazatait, de ezeket a hibákat a jogorvoslat keretében javították.

Törvényes

Az NVI vezetője úgy értékelt: az április országgyűlési képviselőválasztáson "az állami feladatok végrehajtása törvényesen, Magyarország alaptörvényének és a jogszabályoknak megfelelően történt".

Szerinte ezt támasztja alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) előzetes javaslata is, miszerint a választási szervek minden szinten általános bizalmat élveztek az érintettek körében és munkájukat általában elfogulatlannak ítélték meg.

Az NVI és az NVB eleget tett a megbízatásának, minden szinten szakszerűen és átláthatóan, rendszerint az előírt határidőket betartva bonyolította le a választásokat - idézte az elnök. Kitért arra, hogy az idő rövidsége miatt nem tud részletes tájékoztatás adni az egész választási eljárásról, a választási informatikáról.

Köszönetet mondott a választás megszervezésében, lebonyolításában részt vevő több mint 22 ezer köztisztviselőnek, állami tisztviselőnek, közalkalmazottnak, valamint a választási szervek, bizottságok tagjainak.

Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel