A tavalyi eredményben továbbra is meghatározó tétel volt a nettó kamat- és kamatjellegű eredmény (27,1 milliárd forint), ami a 2017-es nyereséghez képest is 16,4 milliárd forinttal javult. Ennek hátterében az önfinanszírozási programhoz kapcsolódó mérlegtételek, valamint a monetáris politikai intézkedések, illetve a devizatartalék-kezelésnek az eredményre gyakorolt kedvező hatása áll. A kamateredmény mellett - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is pozitív maradt a realizált árfolyameredmény - közölte az MNB.

A jegybank igazgatóságának döntése értelmében az MNB a 2018-as nyereséggel kiegészített eredménytartalékból 50 milliárd forintot osztalékként befizet a központi költségvetésbe. A testület ugyanis úgy ítéli meg, hogy a jegybanki eredménytartalék immár fedezetet jelent az esetlegesen felmerülő kockázatokra, és hosszabb távon is biztosítja, hogy a költségvetésnek ne keletkezzen térítési kötelezettsége a jegybankkal szemben.

Az MNB 2013 óta minden évben nyereséget ért el, legutóbb pedig 2016-ban fizetett be - szintén 50 milliárd forint - osztalékot a büdzsébe.

A jegybanktörvény alapján az MNB igazgatósága dönthet arról, hogy az eredményt eredménytartalékba helyezi ,vagy pedig annak egy részét (vagy akár egészét) osztalékként befizeti a költségvetésbe. Ráadásul az európai költségvetési szabályok alapján az árfolyamnyereségből származó jegybanki eredmény nem számít költségvetési bevételnek. Ellenben ha veszteséges a jegybank és ezt az eredménytartaléka sem tudja fedezni), akkor viszont kötelező a költségvetési veszteségtérítést kiadásként elszámolni.

Az MNB mérleg szerinti eredménye
ÉvMrd Ft
2007-16,6
2008-5,5
200965,5
2010-41,6
201113,6
2012-39,8
201326,3
201427,4
201594,5
201654,3
201738,3
201847,8
Forrás: MNB