Nyerteseket hirdettek a Nemzeti Agrártehetségek versenyében

2019 őszén Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdetett pályázatot az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A fejenként 1,5 millió forint elnyerhető díjat három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató kapta az idén.
Tóth László Levente, 2020. január 13. hétfő, 15:26
Fotó: Getty Images

Az eredményhirdető rendezvényen Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója kiemelte, hogy az ezredforduló óta nagyobb változások történtek az agrárium területén, mint az azt megelőző 100 évben összesen, ennek pedig egyenes következménye, hogy radikálisan felértékelődik a technológia, a kutatás és az innováció az elkövetkező időszakban.

A pályázatok elbírálásakor külön szempont volt, hogy a kutatási témák, eredmények ne az asztalfiókoknak készüljenek, hanem olyan munkák legyenek, amelyek idővel gyakorlati hasznot hoznak a hazai agráriumnak, ezzel pedig az egész magyar nemzetgazdaságnak. Kiemelten fontos feladat a fiatal, tehetséges magyar agrárkutatók munkásságának felkarolása. Sokan közülük már egy egészen újfajta, 21. századi kutatói szemléletet képviselnek és ez a frissesség hosszú távon nélkülözhetetlen erőtartalék Magyarország versenyképes agráriumának megteremtéséhez - hangsúlyozta a főigazgató.

Ígéretes kezdésnek nevezte a 64 beérkezett pályázati anyagot beszédében Sótonyi Péter, a Professzorok Battyhány Körének elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem rektora. A társadalmi és történelmi kihívásokra az agrártudományok területének is reagálnia kell, sikeres válaszokat pedig kizárólag az innovációk útján leszünk képesek találni. Amíg ember lesz a Földön, versenyképes agrártechnológiákra, biztonságos élelmiszerre és jól képzett szakemberekre mindig szükség lesz, az ezek megteremtésébe fektetett munka mindig sikerre lesz ítélve, sosem lesz hasztalan.

A pályázaton olyan doktoranduszok indulhattak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek. Pályázhattak továbbá olyan fiatal kutatók is, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel, vagy annak valamely kutatóintézetével és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói és publikációs tevékenységet tudtak felmutatni.

A fiatal kutató kategória győztesei: Karacs-Végh Anita (A hazai dinnyetermesztést és szaporítóanyag előállítást jelentősen veszélyeztető kórokozó, az Acidovorax citrulli) Kovács Levente (Tejelő szarvasmarha nehézellések előrejelzése, a hőstressz viselkedésélettani és állatjólléti tanulmányozása újszülött és választás előtti borjakban), Langó Bernadett (A tritikálé humán célú felhasználásának kutatása).

A doktorandusz kategória győztesei: Izsó Tekla (Tejtermék-analógok minőségének fogyasztói percepciója a termékek táplálkozástudományi és élelmiszertudományi értékelésének összehasonlításában), Kovács Imre (Mezőgazdasági vadkárbecslési módszerek értékelése és fejlesztése), Sárkány Dorottya (Kukorica szilázs aflatoxin szennyeződésének feltárása és modellezése).

HOZZÁSZÓLÁSOK