Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány európai uniós és hazai forrásból, mintegy három milliárd forintot biztosított arra, hogy a természetes környezetet helyreállítsák eredeti formájába - mondta Nagy István agrárminiszter a helyszínen tartott projektzárón az MTI szerint.

Az egykori bombázólőtér rehabilitációja 2010-ben indult, a program két szakaszban valósult meg Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras és Karcag területén - közölte Kapocsi István, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese. A több mint 4000 hektárnyi területet másfél méter mélységig kellett átvizsgálni tűzszerészeti szempontból, ennek során 40 720 darab robbanószerkezetet, illetve robbanótest-maradványt találtak, és 5000 bombatölcsért kellett betemetniük.

A 4400 hektár terület helyreállítása természetvédelmi területté három tárca - az Agrárminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium - együttműködésével valósult meg. Nagy István szerint eleink kizsákmányolták a természeti környezetet, ám mi már nem bújhatunk ki a felelősség alól.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban 2016. július 1-jén bomba robbanásban meghalt egy tűzszerész. A Honvédelmi Minisztérium akkori közlése szerint szélsőséges túlterhelést jelentett a parkban végzett robbanótest-mentesítési munka az ott dolgozó tűzszerészeknek - a szerk.

Még nyolc hasonló tájrehabilitációs projekt vár megvalósításra hétmilliárd forint értékben. Országosan mintegy 38 milliárd forintból 100 ezer hektáron fog helyreállni a természetvédelmi terület - mondta az agrárminiszter az MTI szerint.