A Hír TV Célpont című műsora oknyomozó riportban mutatta be azt a Debrecen melletti Bocskaikertben álló falusi vendégházat, ahol a szomszédok beszámolója szerint nem fizetővendégek laknak, hanem Szőllős Sándor polgármester sógornője. Az adást, illetve az azt ismertető cikkeket látva Tényi István, a magyar közélet legismertebb feljelentője feljelentést tett a Debreceni Járási Ügyészségen - írta a 444.

Tényi azért tett feljelentést idén májusban, mert bár a település a 34,5 millió forintos pályázati összeget vendégházépítésre kapta, az elkészült épületben vendéget senki sem látott, a polgármester sógornője viszont a helyiek szerint életvitelszerűen ott élt. A bocskaikerti ügyben még június végén elrendelték a nyomozást.

Nem az első ilyen eset kerül nyilvánosságra: elsőként a 444 írta meg Mondok József izsáki polgármester történetét, aki uniós pénzből építtetett egy vadászpanziót, és aztán beköltözött. 35 millió forintot kell visszafizetnie és vádat emelt ellene az ügyészség is. Nemrég a szintén fideszes Becsó Zsoltról derült ki, hogy a saját vendégházában lakik, amelyre testvérével közös cége nyert 34 millió forintos uniós támogatást. Becsó Zsolt az előző ciklusban volt országgyűlési képviselő, testvére, Károly a mostani parlament tagja - olvasható a cikkben.

A kép forrása: Shutterstock.