Felújítás kezdődik a Nyugati pályaudvaron

Közbeszerzési pályázaton keresi a MÁV Zrt. a Budapest-Nyugati pályaudvar több épületrészének tetejét és homlokzati falait felújító, illetve azok állagát megőrző céget – szúrta ki a hvg.hu a Közbeszerzési Értesítőben.
Szász Péter, 2019. szeptember 23. hétfő, 21:31
Fotó: Shutterstock

A kivitelezőnek fel kell újítania a vágánycsarnok tetejét és a csatlakozó üvegszerkezeteket, a pénztárcsarnok és a McDonald'snak helyet adó épület tetejét, valamint a hat kisebb toronytetőt a homlokzaton - olvasható a portálon.

A cégnek feladata lesz

  • a teljes tetőhéjazat cseréje,
  • a faszerkezetek lecserélése,
  • a fémszerkezetek javítása,
  • az üveg függönyfal teljes felújítása az épület mindkét végén,
  • a felvételi épület többi, még fel nem újított tetőszakaszának javítása, valamint
  • a csapadékvizet elvezető rendszer részleges átépítése.

A munkálatok idejére a vágánycsarnokot fél évre "kivonják a vasúti forgalomból", a pályaudvar többi része viszont zavartalanul üzemel majd.

A MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert már elismerte, hogy a Nyugati pályaudvar állapota kritikus: a tető annyira rossz állapotban van, hogy korábbi esőzések alkalmával az utasok esernyőt nyitottak a csarnokban, hogy ne ázzanak meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK