Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pénteken derült ki, hogy a Magyar Államkincstár késve utalta el a nyugdíjakat. Nem csak a sajtót informálták nehezkesen, a 130 ezres tagsággal rendelkező NYOSZ már pénteken minden követ megmozgatott, hogy egyértelmű tájékoztatást kapjanak, azonban érdeklődésükre csak ingerült válaszokat kaptak, ha egyáltalán sikerült elérniük valakit.

A minisztériumban annyival intézték el a dolgot pénteken, hogy lesz sajtótájékoztató, de nem mondhatnak semmit. Nem csak a csúszással van probléma, hanem azzal is, hogy nem volt egyetlen ember, aki egyenesen kiállt volna a nyilvánosság elé és azt mondta volna, hogy ezt és ezt rontottuk el, tisztában vagyunk a következményekkel, bocsánatot kérünk. Semmilyen érdemi tájékoztatást nem kaptunk, ez felháborító - mondta a portálnak Némethné Janokovics Györgyi, aki úgy tudja, sokan még mindig nem kapták meg pénzüket.

Az elnök szerint többen eljátszottak a gondolattal, hogy késedelmi kamat megfizetését kezdeményezik, azonban amíg nem világos, hogy ki hibázott, az sem egyértelmű, ki felé kellene érvényesíteniük követelésüket. A NYOSZ perre csak akkor megy, ha erre megbízást kap a tagságtól.

A Napi.hu azt is kiszámolta, mekkora összegre tarthatna igényt az átlagnyugdíjas.a késés miatt. A 130 ezer forint körüli átlagnyugdíjjal és 1,8 százalékos (az alapkamat kétszerese) késedelmi kamattal számolva a háromnapos késés nyomán 19 forint az ominózus összeg.