Nyugdíj: nem tartotta meg a kormány az ígéretét

Részletes cikket közölt a 24.hu arról, hogy bár 2010. december 6-án Orbán Viktor, Lázár János és Kósa Lajos politikai nyilatkozatot fogalmazott meg, miként védik meg az államosítás dacára a magánnyugdíjpénztári tagok befizetéseit, és ezt hogyan valósították meg a gyakorlatban azóta. Számla már van, csak nem az van rajta, aminek lennie kell, míg a jóváíráson milliókat is bukhattak, akik visszamentek az államhoz.
Szabó Dániel, 2019. április 27. szombat, 19:21
Fotó: Shutterstock

A portál felidézi, hogy a mikuláskor kiadott nyolc évvel ezelőtti nyilatkozat úgy rendelkezett, hogy az Országgyűlés a közel 3 millió kötelező magánnyugdíj-pénztári tag befizetéseinek jövőbeni biztonsága érdekében kinyilvánította, hogy garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magánnyugdíj-pénztári tagoknak. Valamint azt, hogy az átvezetett tételek értékállók lesznek, a kötelező magánnyugdíjpénztárból az állami rendszerbe átlépők veszteségeinek jóváírását, továbbá a hozamok adómentességét, ha 2011. január 31-ig átléptek és hozamukat kivették, illetve hogy ki kell vizsgálni a magánnyugdíj-pénztári tagok befizetéseivel való gazdálkodás körülményeit.

Kósa Lajos pedig akkor azt is kijelentette, hogy az átlépőknek garantálják a jogokat, amelyeket egyébként a magánnyugdíjpénztárakban is élveztek volna. Lényegében azt kommunikálta akkor a kormány, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzek nem vesznek el, azokat jóváírják az állami rendszerbe a feltételek szerint visszalépőknek. Ehelyett a parlament 2013-ban változtatott a magánnyugdíjtörvényen: a tagok kifizetésének állami nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlájukon való vezetése helyett már az szerepelt, hogy az érintettek jogosultak tagi kifizetésük nyilvántartására. Azt viszont nem tudni, hogy pontosan hányan is feleltek meg a kritériumoknak.

A 2013-as zárószavazáskor viszont Rogán Antal a gazdasági bizottság akkori vezetője Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetve azt ígérte, hogy ez lesz az első lépés az egyéni számlák elindításához, és még az év végéig jóváírják a 2013 előtti összegeket, beleértve a korábbi magán-nyugdíjpénztári rendszerben teljesített és az állami rendszerbe átkerülő befizetéseket is.

2015-től végül lett társadalombiztosítási egyéni számla, de azon a vonatkozó törvény szerint csak a 2013 óta befizetett egyéni nyugdíjjárulékok szerepelnek, havi és éves bontásban, a NAV adatai alapján. A jelenlegi kormány tagjai (Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Rétvári Bence államtitkár) is úgy nyilatkozott az idén pedig már úgy nyilatkozott, hogy az egyéni számlarendszerre egyelőre nincs nyitottság. Gulyás azt mondta egy tavaszi kormányinfón, hogy nem terveznek semmilyen változtatást az egyéni kirovó-felosztó rendszeren.

A 3000 milliárdos államhoz került vagyon nyilvántartásának bizonyos szakértők szerint nincs értelme, közéjük tartozik Simonovits András nyugdíjszakértő is. Ő azzal érvelt, hogy sokan nyertek azzal, hogy visszaléptek, mások vesztettek. Míg a 2011-es kormányzati ígéret az értékállóság megőrzéséről részben megvalósul azáltal, hogy a tb-befizetések olyanok, mintha az országos átlagbér-növekedési ütemmel kamatoznának, és mivel ez az ütem most nagyon magas, a kezdő nyugdíjak hasítanak.

Viszont ahogy azt a Napi.hu korábban körbejárta, nagyon sokat veszített, aki kiszerződött a magánnyugdíjpénztári rendszerből nyolc évvel ezelőtt. A számítások alapján most már milliós nagyságrendben vehet fel reálhozamot, aki akkor nem ugrott vissza az államhoz. Annak idején alig 70 ezer forint járt vissza, vagyis egyértelműen rosszul jártak az állami nyugdíjat választók.

A részletes cikket idekattintva olvashatja.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Belze Bubi, 2019.04.28 21:30

@AWACS:
De a szavazófülkék ebben az évben kétszer is megtelnek, ott legalább annyira lehet...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.04.28 18:27

"Nem tartotta meg a kormány az ígéretét", micsoda polkorrekt megfogalmazás... jogállamokban az ilyesmit szimplán sikkasztásnak hívják...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.04.28 13:16

Megvédték nem ? Sőt olyan jól sikerült hogy az se látja többé akié volt :)
- már ha olyan hülye volt hogy hagyta nekik elvinni. A büdös életben annyi pénzt még egyszer nem fogok fél nap sorban állásért keresni :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Reinwald, 2019.04.28 12:41

Mire számithatott a sok átvert ember? Boritékolható lehetett ,hogy amire eme gyönyörű kormányunk ráteszi a kezét ,az biz eltűnik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.04.28 10:29

Beigazolódott a népi mondás igazsága, aki hazudik, az lop is csakhogy itt nem lopásról van szó, hanem a erőszakos hatalommal visszaélő lopás, az rablás, aki csak hazudik a népének az már nem uriember, ami minimális elvárás egy kormányzópárttól, hogy minőségi emberek és nem esküszegő hazug álszentek
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html