Az öngondoskodás témájú, országos, reprezentatív kutatás eredményei szerint a magyarok többsége (60 százalék) fontosnak tartja minden nagyobb cél eléréséhez az öngondoskodást. Hatból több mint egy ember (17 százalék) úgy véli, hogy öngondoskodni csak célzottan érdemes, például egészségügyre, nyugdíjra, lakásra, vagy gyermekek jövőjére.

Legfontosabb távlati célkitűzésként a többség az általános anyagi biztonság megteremtését nevezte meg. Sokan gondolnak már időskori anyagi hátterük megteremtésére, minden harmadik ember pedig gyermekei taníttatására gyűjt. Többen (29 százalék) említették az élménygyűjtést, így az utazást, szórakozást távlati céljaik között, mint ahányan családalapítást, gyermekvállalást (19 százalék), vagy lakásvásárlást (10 százalék) terveznek - adta hírül a biztosító.

Tudják, hogy előbb kellene elkezdeni

Arra a kérdésre, hogy mikor, melyik életszakaszban kell elkezdeni az öngondoskodást, tízből hatan mondták azt, hogy minél fiatalabb korban, már munkába álláskor. 11 százalék a családalapítást jelölte meg megfelelő életszakasznak, valamivel többen (14 százalék) vélik úgy, hogy elegendő 35-40 éves korban elkezdeni, és csaknem ugyanannyian vannak, akik szerint elegendő csupán a nyugdíjba vonulást megelőző 20 évben félretenni.

De hiába tudja a többség, hogy már az első fizetésből ildomos lenne eltenni valamennyit, a valóságban a magyarok csaknem 28 százaléka semennyit vagy legfeljebb havi ötezer forintot tud megtakarítani. Mintegy 16 százalék azok aránya, akik havi 5-10 ezer forintot tesznek félre. A megkérdezettek 7,2 százaléka mondta azt, hogy havi 100 ezer forintnál is többet tud félretenni. Ahhoz, hogy hosszú távú céljait meg tudja valósítani, több mint 44 százalék szerint havi 50 ezer forintnál is többet kellene megtakarítani, minden ötödik magyar szerint pedig 100 ezernél is többet.

Azok közül, akik még nem foglalkoznak öngondoskodással, csak nagyon kevesen mondták azt, hogy a magasabb nettó jövedelem lenne az, ami cselekvésre ösztönzi. Jóval többen említették, hogy maguktól kellene belátniuk, hogy nincs más út előttük, de egy hiteles szakértő, vagy a személyre szabott pénzügyi tanácsadás is sokakat hozzásegítene az öngondoskodás megkezdéséhez.

Nem sokan számítanak állami nyugdíjra

A megkérdezettek mintegy 30 százaléka arra számít, hogy csak 70 éves kora felett mehet majd nyugdíjba, a többség azonban 65-70 éves kora között tervez visszavonulni.

Elenyésző azok aránya, akik egyáltalán nem is gondolnak nyugdíjba vonulásra, helyette inkább életük végéig vállalkozóként folytatnák tevékenységüket - derül ki a Signal Iduna Biztosító felméréséből.

A magyarok csaknem 70 százaléka ugyanakkor nem számít arra, hogy a kényelmes megélhetéshez elegendő állami nyugdíja lesz. Ahhoz, hogy meglévő életszínvonala idős korában se romoljon, átlagosan 19,8 millió forint megtakarításra lenne szükség a megkérdezettek szerint. Tízből ketten úgy vélik, hogy ehhez 6-10 millió forintos megtakarítás is elegendő, 16,6 százaléka szerint pedig 1-5 millió forintnyi megtakarításból is fenn tudná tartani meglévő életszínvonalát nyugdíjas éveiben. Mintegy 2 százalék azonban 50 millió forintnál is többet igényelne ehhez.

A magyarok 10 százaléka egyáltalán nem ismeri a nyugdíj-megtakarítási lehetőségeket. Tízből körülbelül heten mondták azt, hogy ismerik az önkéntes nyugdíjpénztárakat, csaknem hatan a nyugdíj előtakarékossági számlát és az emberek valamivel több mint fele ismeri a nyugdíjbiztosításokat. A túlnyomó többség (63 százalék) azonban nem tudja, hogy e termékek közül melyikhez jár adójóváírás.

A felmérést a Forecast Marketingkutató Kft. készítette a biztosító megbízásából, 2019 októberében, 500 fővel, telefonon. A kutatás eredményei reprezentatívak.

Idén 31 milliárd lehet a díjbevétel

Idén várhatóan 30-31 milliárd forint díjbevételt ér el a Signal Iduna Biztosító, a tavalyi mintegy 28,4 milliárd forinttal szemben - mondta Csata Dénes elnök-vezérigazgató az MTI beszámolója szerint. A biztosítónál a befektetéssel összekötött biztosítások (az úgynevezett unit-linked biztosítások) jelentik a "húzóterméket", idén az első háromnegyed évben mintegy 29 százalékkal bővült ez a termékcsoport.

A magyarországi biztosító a német Signal Iduna-csoport leánycége, a csoport éves díjbevétele tavaly 5,74 milliárd eurót ért, a kezelt vagyon 76,51 milliárd eurót tett ki, a csoport 12,4 millió biztosított ügyféllel rendelkezik. A magyar leányvállalat 26 éve tevékenykedik a magyar piacon, a díjbevétel alapján a biztosítók között a 10. helyen áll.

Tavaly Magyarországon a piaci átlag feletti növekedést értek el, éves szinten 16,3 százalékkal bővült a díjbevétele, a piac 7,3 százalékos növekedést produkált.