A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb jelentése eszerint szeptember végén a 25 éven aluli korosztályba 36,8 ezer álláskereső tartozott, az 55 éves és afelettiek száma viszont majdnem ennek duplája, összesen 60,8 ezer fő volt. Utóbbiak adják az álláskeresők negyedét. A szám értékeléséhez pedig érdemes tudni, hogy a sorozatos kudarcok után nagyon sokan fel is hagynak a próbálkozásokkal - írja cikkében Azénpénzem.hu, amely azért járta körbe a kérdést, mert több olvasójuk is jelezte ebből a generációból, hogy nem érzik az állítólagos munkaerőhiányt.

A legtöbb HR-es kerüli ezt a korosztályt, nem is hívják őket állásinterjúra, ha az önéletrajzból látják, hogy hány évesek. Tanácsként a szakértők ezért azt javasolják, hogy se az életkort ne tüntessék fel, se fényképet ne szúrjanak be. A szóbeli beszélgetésen pedig azt hangsúlyozzák, hogy egészségesek.

Egy fontos eleme a problémának, hogy az 55 év felettieknek korábban járó foglalkoztatási kedvezményt (ez míg volt, havi mintegy 10 ezer forintot jelentett) az idén szüntette meg a kormány. A lépést azzal magyarázták, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatása eleve jobban megéri idéntől, mert utánuk csak szja-t kell fizetnie a munkáltatóknak. Viszont ez még a nyugdíj előtt álló korosztály, amelyik jó 10 évvel fiatalabb.

Az M1 csatornán a hétvégén Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár arról beszélt, hogy a KSH augusztusi adatai szerint az 55-64 éves korosztályban mindössze 57 százalékos a foglalkoztatottság. Vagyis: 43 százaléknak nincs munkája. Ezen szerinte továbbképzésekkel lehetne segíteni, mert az 55 év felettiek mindössze 2,6 százalék vett részt képzéseken.

De rossz hír a nyugdíj előtt állóknak, hogy a képzési rendszert átalakították, ami hosszabb ideig tart így sok esetben, valamint hogy a magyar gazdaság növekedése a várakozások szerint lassulni fog, ami miatt kevesebb munkaerőre lehet szükség.