Nyugdíjba vonulás: érdekes számok érkeztek

Egy magyar fiatalnak a mostani kilátások szerint 34 évet kell dolgoznia egy friss EU-s elemzés alapján. A K&H biztos jövő indexéből pedig az derül ki, hogy akik a fizetésükből félretennének a nyugdíjas éveikre, átlagosan 19 ezer forintot szánnak erre havonta. Ha valaki a munkával töltött 34 év alatt minden hónapban megspórol 20 ezer forintot, nyugdíjasként 19 millió forintra számíthat a pénzintézet becslése alapján.
K. Kiss Gergely, 2018. november 14. szerda, 17:58
Fotó: Shutterstock

Átlagosan közel 34 évet kell dolgoznia a most 15 éves magyaroknak - derül ki az Eurostat friss adataiból. Ez elmarad a közel 36 éves uniós átlagtól, a régiós országok közül a magyar átlagnak megfelelő időszak vár a szlovák 15 évesekre is, míg Horvátországban kevesebb mint 33 évet kell majd dolgozniuk. Az izlandi fiatalok vezetik a listát, ők 47 évi munkaviszonyra számíthatnak a nyugdíjig, de több mint 4 évtized munkával töltött év vár a holland, a svéd és a svájci fiatalokra is. Az olaszoknak kell a legkevesebbet dolgozniuk, kevesebb mint 32 évig kell valamilyen állást betölteniük - olvasható a K&H közleményében.

Havi 19 ezer forinttal terveznek

A biztos jövő indexből az is kiderül, hogy a 30-59 éves magyarok mindössze 29 százalékának van kifejezetten a nyugdíjas évekre félretett pénze. A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők átlagosan 1,8 millió forintot gyűjtöttek eddig össze, 35 százaléknak azonban kevesebb mint 500 ezer forintja van erre a célra.

Akik még nem gondoskodtak a nyugdíjas évekről, de tervezik a takarékoskodás elkezdését átlagosan havi 19 ezer forintot tudnának erre a célra fordítani. A legtöbben 10-14 ezer forintot (28 százalék) illetve 20-29 ezer forintot (27 százalék) tudnának majdani nyugdíjukra félretenni.

A K&H szakértői szerint egyre többen érdeklődnek a megtakarítások, azon belül is a nyugdíjbiztosítások iránt. A második negyedév végén a nyugdíjbiztosítások állománya a K&H Biztosítónál meghaladta a 3,1 milliárd forintot, ami 69,7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest, a szerződések száma pedig 67,8 százalékkal nőtt egy év alatt.

Hány millió forint jöhet össze?

A munkával töltött időszakban lehet megkezdeni a felkészülést a nyugdíjas évekre. Havi 10 ezer vagy 20 ezer forintos megtakarítás a családi kedvezmény nélkül számolt idei első nyolchavi nettó átlagkereset 4,6, illetve 9,2 százalékát jelenti.

Ha minden munkával töltött évben 20 ezer forintot tesznek félre havonta egy nyugdíjbiztosítási konstrukcióval, akkor - költségek nélkül, de az állami támogatással együtt - körülbelül 19 millió forint megtakarítás halmozódhat fel évi átlagos 2 százalékos - az inflációt is figyelembe vevő - úgynevezett reálhozammal kalkulálva - mondta Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sanyasanya, 2018.11.21 07:20

@dadogo: Igazat adok Neked.Jó magam 46év 193 nap után mentem nyugdíjba 62évesen 5 év kedvezménnyel . A 46 év alatt átlagosan havi 260 órát dolgoztam bőséges éjszakai vasár és ünnep napokkal. A kormány elhúzta az orrunk előtt a mézes madzagot az esetleges adókedvezménnyel .Eredmény: jelenleg is ugyan abban a munkakörben dolgozom a kedvezmény az évi 3 havi nyugdíj a nyugger bérlet utánna tömhetem tovább a nyugdíjpénztárt.Kedves fiatal barátaim ez aztán az ambicionálás.Ezért érdemes volt dolgozni mindkettönek közel félévszázadig .Nem baj csináljuk tovább.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dadogo, 2018.11.16 10:48

@kanri: Köszi. ? Az a baj, hogy sajnos igazad van! Semmi jóra nem lehet számítani tőlük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2018.11.16 09:49

@dadogo: majd a kócosfogú ribanc és a tetves barátai jól meg fognak védeni. Nyugi nem hagynak az út szélén...belelöknek az árokba.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dadogo, 2018.11.16 09:25

Miért van az, hogy mindig a szellemi foglalkozáuakat veszik alapul? A fizikai dolgozók nem is emberek? Én annak tartom magam! Csakhogy nekem 48! ledolgozott évem lesz mire elmehetek nyugdíjba, mégsem számíthatok rendes ellátásra, mert a jövedelmek ezt nem teszi lehetővé. Félretenni nem tudok, mi lesz velem?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html