A kormány nyugdíjasokkal kapcsolatos, nyugdíjakkal kapcsolatos politikája ebből a szempontból rossz és káros volt, a minimális nyugdíj összege 2009 óta nem emelkedett - mondta Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese az ATV-ben. Szavai szerint ha az ellenzék kerül kormányra, akkor új nyugdíjpolitikát vezetnek be. Szerinte minden ellenzéki párt részéről szándék van arra, hogy a bérek emeléséhez kell kötni a nyugdíjak emelését.

Az MSZP javaslatot tett a többi ellenzéki pártnak egy lehetséges emelésről.

"A következő kormányzati ciklusban mondjuk négy éven keresztül mindenkinek azonos összegű nyugdíjemelést kell biztosítani, ez az alacsony nyugdíjakat felzárkóztatná úgy, hogy nem a magasabb nyugdíjjal rendelkezők számára kell megcsinálni ezt a felzárkóztatást." - nyilatkozta Korózs Lajos, az MSZP képviselője.

A magyar kormány egy hibát követett el, hogy más országokkal ellentétben, akár a kőszívű Amerikával szemben, nem adott egységesen egy 50-100 ezer forintos segélyt, amit a gazdagabb emberektől óvatosan vissza lehetett volna szedni - mondta Simonovits András matematikus, közgazdász a csatornának.