Péntektől érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete, ami egyheti nyugdíjnak felel meg. Ez átlagosan 37 ezer forintot jelent, az intézkedés az államnak összesen 77 milliárd forintba, a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése pedig így több mint 300 milliárdba kerül majd.

Egyetlen százaléknyi nyugdíjemeléshez 35-37 milliárd forintra van szükség - állapította meg Farkas András nyugdíjszakértő a csatornán. a szakértő.

A jelenlegi nyugdíjrendszer sokszorosan sújtja a kisnyugdíjasokat és az alacsonyabb nyugdíjból élőket. Nekik ugyanis kisebb összegből kell gazdálkodniuk, és számukra az általános emelés is kevesebb pénzt jelent, mivel annak összege minden nyugdíjas esetében a saját nyugdíjának 3 százaléka 2021-ben.

A középnyugdíj mértéke jelenleg mintegy 130 ezer forint, ami azt jelenti, hogy egymillió nyugdíjas ennél kevesebbet, egymillió pedig ennél többet kap - tette hozzá Farkas.

A 3900 milliárdos nyugdíjköltségvetést azonban - a 13. havi nyugdíj mellett - a nők kedvezményes nyugdíja (Nők 40) is megnyomja, az ugyancsak több mint 300 milliárd forintba kerül évente.

Imádkozzunk, hogy a GDP nőjön olyan gyorsan, hogy ki lehessen ezt fedezetként vonni a gazdaságból

- mondta a szakértő.

A szakértő reagált arra is, hogy a Demokratikus Koalíció szerint a kormányzat minden nyugdíjastól 1,2 millió forintot vett el az utóbbi 10 évben. Farkas András szerint, amit a DK állít, azt "az egyik tükörben így, a másikban pedig máshogy" lehet látni. "Mindenki a saját szája íze szerint tudja értékelni a jelenségeket" - fogalmazott a szakértő.