Ennek is köszönhetően az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni és munkáltatói befizetések összege meghaladta a 9,4 milliárd forintot az év első hat hónapjában. A pénztár által kezelt vagyon pedig több mint 270,2 milliárd forintra nőtt az első félévben.

Az egyéni befizetéssel rendelkezők - az eseti és a rendszeres befizetések révén - összesen 6,9 milliárd forintot tettek félre nyugdíjas éveikre, míg a munkáltatók összesen 2,5 milliárd forinttal segítették hozzá munkavállalóikat, hogy közelebb kerüljenek az anyagi gondoktól mentes időskorhoz - közölte a pénztár.

"Egyfelől pozitív eredménynek tartjuk, hogy az egyéni befizetések tovább emelkednek, másrészt azonban mintegy 23 százalékkal csökkent a munkáltatói hozzájárulások összege a tavalyihoz képest. Holott meggyőződésünk, hogy a munkáltatóknak kiemelt szerepe van dolgozóik hosszú távú anyagi biztonságának megteremtésében, a fizetés mellett a hosszú távú öngondoskodás ösztönzésével. A következő félévben szeretnénk minél több munkáltatót meggyőzni arról, hogy legyenek ők is nyugdíjmentorok dolgozóik szemében". - mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Több mint 5,6 ezeren döntöttek úgy, hogy 2019 első félévében belevágnak a boldog nyugdíjaskoruk megalapozásába, és csatlakoztak az OTP Nyugdíjpénztárhoz. A jelek szerint egyre több fiatal ismeri fel, hogy érdemes minél előbb megkezdeni az időskori anyagi felkészülést. Így az új belépők átlagéletkora 2018-ban a korábban stagnáló 40 év alá csökkent. Ez a pozitív irányú változás a 2019-ben is folytatódott, az új belépők átlagéletkora az idei első félévben 39 év volt. További érdekesség, hogy amíg tavaly elején kiegyenlített volt a nemek aránya, idén ismét a nők kerültek többségbe az új belépők között.