A járvány második szakasza már felkészülten éri a nyugdíjas foglalkoztatásban érintetteket. 2020 májusától folyamatos a növekedés a szektorban: kétszer annyian tértek vissza a munkába. Saját létszámuk növelése helyett, a vállalkozások előszeretettel választják az atipikus megoldást - írja közleményében a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (KÖZÉSZ), amely kampányt is szervez az időskorúak digitális képességeinek fejlesztésére.

"A jelentős visszaesés után sokan újra munkába álltak - fogalmazott Dolgos Attila, a KÖZÉSZ alelnöke. "Számolni kell a második hullámmal, ami már javában zajlik, azonban merőben más, mint az első volt. Egyrészt a kormányzat kommunikációjából is kiderül, hogy a gazdaság ismételt lefékezése nem opció és nem is indokolt. Másrészt azt gondolom, hogy az első hullám olyan tapasztalatokkal és fegyelmezettséggel vértezte fel a munkáltatókat és munkavállalókat, hogy ebből az aspektusból vizsgálva minden iparágban biztonságosabb a munkavégzés. Pontosan látva az élettani jelentőségét, hogy ne szakadjanak ki közösségeikből a dolgozó nyugdíjasok, mi magunk is minden megteszünk a kockázatok esélyének csökkentése érdekében. Nem tapasztalunk jelenleg elbocsájtásokat, a növekvő tendencia most szeptember közepén is megfigyelhető" - írja a szakértő, aki szerint a védőfelszerelések, a tudatos fertőtlenítés és további bevezetett óvintézkedések jelentősen csökkentik a fertőzés kockázatát.

A foglalkoztatás területeit tekintve a kiskereskedelem rendkívül rugalmas, hiszen itt 4-6 órában is munkát tudnak vállalni a nyugdíjasok. A foglalkoztatásuk népszerűsödését az is eredményezi, hogy a diákok visszatértek az iskolákba, így a kieső kölcsönzött munkaerőnél számítanak az idősekre.

A szövetkezetben dolgozó nyugdíjasok közül eddig is sokan találtak munkát az internet segítségével, ugyanakkor azt is látják, hogy fontos lépés az idősebb korosztály tudásának bővítése a digitalizációt illetően. "A jövőben szeretnénk ennek teret és lehetőséget biztosítani.  Kisebb projektek keretein belül egyébként a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet szervezésében már alkalma nyílik a nyugdíjasoknak az informatika alapjainak térítésmentes elsajátítására" - tájékoztatott az alelnök.

Sokan azért állnak újra munkába, mert az alacsony nyugdíjukat próbálják kipótolni az így megszerezhető bérrel.