Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miért érheti meg mostanában nyugdíjkorhatár betöltése után tovább dolgozni? A nyugdíjszámítás miatt, hiszen nem az utolsó évi vagy utolsó x évi nettó kereset számít a nyugdíj megállapításánál, hanem az összes elért kereset, ráadásul valorizálva - olvasható a portálon.

A valorizáció azt jelenti, hogy mai szintre hozzák fel az életpálya során elért nettó átlagkeresetet. A nyugdíjat a valorizált kereset alapján állapítják meg, a nyugdíjszorzó alkalmazásával.

Mostanában különösen nagy a jelentősége a valorizációnak: a KSH adatai szerint tavalyelőtt 7,8 százalékkal, tavaly 12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten, és az idei évre is 9-10 százalékos lehet a növekedés. Miközben korábban volt olyan év is (például 2012-ben), amikor alig több mint 2 százalékkal nőttek az átlagkeresetek.

Mit jelent ez valorizációs szorzóra lefordítva?

Simonovits egy 1953-as születésű egyént hozott példának, aki 2016-ban mehetett el korbetöltött nyugdíjba. Ebben az évben országos nettó átlagkereset 172 ezer forint volt, tavaly már 186 ezer forint, idén pedig kis híján 210 ezer forint. (Ez lesz a valorizációs szorzók alapja).

A másik ösztönző az lehet, hogy ha tovább dolgozunk, évente 2 százalékkal emelkedik a nyugdíjszorzónk. Negyven év munkaviszony esetén 80 százalékos a szorzó. Két év ráhúzással már 84 százalék.

Ha 2016-ban ment nyugdíjba, akkor valorizálva 172 ezer forintról indult, és a 80 százalékos nyugdíjszorzó mellett 137 600 forint lehet az ellátása. Egy évvel később 186 ezer lett volna neki a valorizált nettó, és a 82 százalékos nyugdíjszorzó mellett 152 520 forint lett volna a kezdő nyugdíja.

Amennyiben pedig az idei évre halasztotta volna a nyugdíjazását, 176 400 forintot kaphatott volna meg. Majdnem 40 ezer forinttal, kis híján 30 százalékkal többet, mint két éve. Ezen felül az életpálya során elért átlagos nettó keresete is nőhetett a két év alatt - magyarázza a 24.hu.

De van ennél extrémebb példa is

Ha egy férfi nyolc évvel a korhatár után, 2016-ban ment nyugdíjba, X forint kezdő ellátást kapott. Ha elment volna a korhatár betöltésekor (62 év), akkor 50 százalékkal kevesebb lett volna a nyugdíja. Ha csak tavaly nyugdíjaztatta volna magát, akkor már X+10 százalékot kaphatott volna indulásnak, az idén pedig elérte volna az X+20 százalékot is.

Képünk forrása: Shutterstock