A közgazdász hat pontban foglalta össze javaslatait, arról, hogy nyugdíjfronton melyek lennének a legfontosabb teendők a koronavírus járvány okozta válság hatásainak enyhítése érdekében.

Egyebek közt úgy véli, hogy a kormányzat által 2021-től visszaállítani kívánt 13. havi nyugdíjhoz fékekre és biztosítékokra lenne szükség. A gyors reálbér-emelkedés és a nyugdíjak árindexálása miatt 2015 és 2019 között a nyugdíjak egyre jobban leszakadtak a fizetésektől. Az átlagnyugdíj és az átlagbér aránya a 2015-ös 67 százalékról 2019-re 52 százalékra süllyedt. Talán fenntarthatóság szempontjából nem is annyira alacsony az 52 százalékos érték, de négy év alatt semmiképpen sem lett volna szabad 15 százalékpontot süllyednie ennek a hányadosnak. És ha az átlagok mögé nézünk, akkor valószínűleg még nagyobb baj van: ne feledjük, hogy egy 300 ezer forintos nyugdíj 5 darab 60 ezer forintos nyugdíjat tesz ki - figyelmeztet a portálon a szakember.

A kormány 2020. április 6-ig tagadta e probléma létét, azóta viszont radikális megoldást javasol: a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes bevezetését 2021 és 2024 között. Ennek becsült összege (2020-as árak mellett) évente emelkedik: 70, 140, 210 és 280 milliárd forint, a tavalyi 45 ezer milliárd forintnyi GDP-nek 0,15; 0,3; 0,45 és 0,6 százaléka. A javaslat nyilvánvaló választási célokat szolgál.

Ez a konstrukció valóban segítene az utóbbi években relatíve lemaradt nyugdíjasokon; különösen akkor, ha egy ideig megáll a reálbér-növekedés. De túl merev, és olyanoknak is ad ajándékot, akiknek nem kellene. Például a 2023. decemberében egymillió forintos havi nyugdíjjal kezdő személy 2024. februárjában még egy milliót  - plusz 20-40 ezer forint inflációs emelést - kap ajándékba. Egészen addig, amíg vagy az egyén vagy a rendszer ki nem múlik. (Mint korábban megírtuk, ha a kormány nem nyúl a rendszerhez, már jövő februárban lesz olyan akinek félmillióval nőhet a nyugdíja, míg a legalsó "polcokon" lévő törpenyugdíjasok 7125 forintnál sem kapnak majd többet.)

Egy eszményi helyzetben olyan korrekciót kellene kidolgozni, amely minden nyugdíjasnál figyelembe veszi a születési évét, a szolgálati idejét, a nyugdíjba vonulási életkorát, és a jelenlegi nyugdíját. Ez a 13. havi nyugdíj ötleténél sokkal méltányosabb és hatékonyabb lenne. Mégsem látja értelmét egy ilyen korrekció kidolgozásának. Az ellenzéknek politikailag nehezen lehetne kommunikálnia, hogy elutasítja a 13. havi nyugdíjat, azaz nem akar segíteni "szegény" nyugdíjasokon.

Talán a következő módosító javaslattal kellene fellépni: a 13. havi nyugdíj legyen maximalizálva, például 2024-es jutalom 100 vagy 150 ezer forinton; ez a teljes költség nagyjából 50, illetve 20 százalékát megtakarítaná. Az időarányos maximum 25, 50, 75 százalék lenne 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban. 100 ezer forintos maximum esetén a 2021-es maximum 25, a 2022-es 50 és a 2023-as 75 ezer forint. (Az eredeti 13. havi részleges visszavonásakor 80 ezer forint volt a maximum, és ez maradt meg a ma is érvényes nyugdíjprémiumban is, de ott az irreális 7,5 százalékos GDP növekedés mellett. Simonovits reméli, a visszaépítéskor nem felejtik el megszüntetni a nyugdíjprémiumot.)

Valamivel olcsóbb is lehetne

Az alábbi táblázat négy különböző nyugdíjértékre mutatja be, hogyan változtatja meg 2024-re az éves nyugdíjértékeket a 13. havi nyugdíj bevezetése - a maximalizálás nélküli és a maximalizált. A különbség nem túl jelentős, de a maximalizálás mégis méltányosabb (és olcsóbb), mint a jelenlegi javaslat. További megtakarítás érhető el, ha a segélynél említett módszerrel a magasabb nyugdíjaknál a 13. havi nyugdíj fokozatosan megszűnik, de ennek kidolgozására jelenleg kár energiát fordítani (hiszen a maximalizálási javaslatot sem fogadja majd el a kormány, a közgazdász szerint). Vegyük a táblázatban szereplő legnagyobb havi nyugdíjat, 300 ezer forint 12 hónapban 3600 ezer forint, és ehhez adódik a maximalizálás nélküli 300 ezer forint vagy a maximalizált 100 ezer forint, összesen 3900, illetve 3700 ezer forint.

A 13. havi nyugdíj éves hatása (ezer, forint)
Havi nyugdíj13 havi nyugdíj max nélkül13 havi nyugdíj max-szal
50650650
10013001300
20026002500
30039003700
Forrás: G7.hu, Simonovits András

További megtakarítás érhető el, ha a segélynél említett módszerrel a magasabb nyugdíjaknál a 13. havi nyugdíj fokozatosan megszűnik, de ennek kidolgozására jelenleg kár energiát fordítani - írja rezignáltan Simonovits András.