Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A következő évben csak az ideihez hasonló mértékben, 2,8 százalékkal emelik januárban a nyugdíjakat - derült ki a kormány által közzétett makrogazdasági prognózisból. A parlamenthez már benyújtott költségvetés ugyanekkora mértékkel készült, annak ellenére, hogy minden előrejelzés szerint legalább 3 százalékos lesz a jövő évi drágulás.

Sokan buktak ki azon, hogy a KSH 2018-ra a nyugdíjas inflációt pontosan annyira hozta ki, amennyit a kormány az idei nyugdíjemeléshez meghatározott. Ilyen jelenség nem zárható ki jövőre sem. Mint a portál korábban kiszámolta: egyetlen tizedszázaléknyi különbség 3,6 milliárd forintot jelent az idősebbek zsebében, vagy az államkincstárnál megtakarításként.

Az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője népszavazási kezdeményezést nyújtott be a rendszer igazságtalanságai miatt. Érthető is a békétlenség! Míg ugyanis a következő évi emelés az átlagnyugdíjasoknak nem egészen havi 3,8 ezer forintot hoz, annak akinek az időskori ellátása kétmillió forint, 57,5 ezer forinttal (egy év alatt több mint 690 ezerrel) "kompenzálják" az áremelkedést. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy ekkora összeget nem költhet el olyan javakra az ellátott, amelyek az inflációs kosárban szerepelnek. A legfrissebb adatok szerint 1 millió és 2 millió forint közötti nyugdíjat az idén 23-an kapnak. Ez a szám azonban a járulékplafon eltörése miatt folyamatosan nőhet.

A 2020-as nyugdíjemelés
Átlag (ezer forint/hó)Havi emelés (forint)
Budapesten158,24 430
Szabolcsban118,13 310
Rokkantaknál77,72 175
Minimál28,5800
Országos átlag133,13 730
Forrás: KSH alapján Azénpénzem.hu számítás


A nyugdíjmilliomosok akár havonta vehetnének csak az emelés összegéből egy kisebb mosógépet, míg a legkisebb ellátásban részesülők nem egészen egy kiló paradicsommal fogyaszthatnának többet. A rokkantaknak egy kiló, a budapestieknek több mint két kiló pontyra telhet az emelésből. (A KSH által közzétett idei áprilisi árakkal számoltunk.) Egy kétfogásos ebédet - legalábbis a hivatalos statisztikák alapján - a szabolcsi nyugdíjasok havi 3-mal, a budapestiek viszont 4,5-lel többször vehetnek majd meg havonta.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint a dél-alföldi Bács-Kiskun és Békés megyében a 100 ezer forintnál kisebb összegű öregségi nyugdíjban részesülők aránya a KSH legutóbbi összeállítása szerint tavaly 40 százalék fölött volt, míg Budapesten az ellátottak ötödének volt ilyen alacsony a nyugdíja. A 180 ezer forint feletti öregségi nyugdíjban részesülők aránya 29 százalékkal a fővárosban volt a legmagasabb, ami az országos átlagot 13,1 százalékponttal meghaladta. Ugyanebben a kategóriában arányukat tekintve Békés megyében voltak a legkevesebben, hányaduk 6,9 százalékponttal elmaradt az országos átlagtól.