A 2011. december 31-ig a megszerzett korkedvezmény alapján saját jogú nyugellátást lehetett megállapítani, azonban 2012. január 1-jétől hatályon kívül helyezte a kormány a nyugdíjtörvény korkedvezménnyel kapcsolatos rendelkezéseit, azzal, hogy a korkedvezmény szerzése - átmenetileg - 2014. december 31-éig megmaradt - emlékeztet a portálon Winkler Róbert nyugdíjszakértő.

2015. január 1-jétől a korkedvezmény rendszere véglegesen megszűnt, ezen időponttól kezdődően - függetlenül attól, hogy a munkavállaló továbbra is ugyanazt a munkakört látja el, amely alapján 2014. december 31-éig korkedvezmény illette meg - további korkedvezményt nem lehet szerezni.

De mennyi ideig kellett dolgozni nehéz munkakörülmények között a korkedvezményhez? A születési éve alapján irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest kétévi korkedvezményt szerezhetett az a férfi, aki legalább 10 év, és az a nő, aki legalább 8 éven át korkedvezményre jogosító munkakörben, illetve legalább 6 éven át egy légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben dolgozott. A korkedvezmény további egy-egy év a korkedvezményre jogosító munkakörben végzett minden újabb 5, nőnél 4, illetőleg az egy légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben végzett minden újabb 3 évi munka után.

Korkedvezmény szerzésére jogosító munkakörök

A korkedvezmény szerzését csak bizonyos típusú munkakörök alapozták meg, amelyek jegyzékét a nyugdíjtörvény (Tny.) végrehajtására kiadott kormányrendelet 2006. december 31-én hatályos 1. számú melléklete tartalmazta. A korkedvezményes szolgálati idő elbírálásakor kizárólag az e jegyzékben felsorolt munkaköröket lehet korkedvezményes időként elismerni.

Ha a betöltött munkakör elnevezése nem szerepel a korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében, de a korkedvezmény hatálya kiterjed az üzemre, és a munkáltató által megadott munkaköri leírás szerint a végzett munka megegyezik a jegyzékben lévő munkaköri leírás szerinti munkavégzéssel, a munkakört korkedvezményre jogosítónak kell elismerni. Ennek felülvizsgálatát kizárólag a korkedvezmény elbírálására jogosult nyugdíjszervek végzik.

Ha a munkaköri elnevezés nem szerepel a jegyzékben, és a munkaköri leírás alapján sem lehet megnyugtató módon megállapítani a végzett munkát, illetve az azonosságot, de az üzemre kiterjed a korkedvezmény hatálya, az azonosítás kérdésében a feladatkörrel rendelkező miniszter és az adott munkakör szerint illetékes szakmai (ágazati) érdekképviselet, szakszervezet központi szerve véleményének ismeretében a Magyar Államkincstár Központja dönt az azonosítás kérdésében.

Hogyan lehet igazolni a korkedvezményes munkavégzést?

A korkedvezményre jogosító munkakörben töltött idő igazolására elsődlegesen a társadalombiztosítási nyilvántartások szolgálnak alapul. Nyilvántartás hiányában a korkedvezményes munkakörben eltöltött időt munkakönyvvel és egyéb egykorú (vagy korabeli) okirattal (például korabeli munkaügyi nyilvántartás alapján kiállított igazolással, levéltári iratok alapján kiállított igazolással, a gazdálkodó szervezetnél a korkedvezményes munkakörök vizsgálatára és igazolására létrehozott bizottság megállapításai alapján kiadott igazolással stb.), vagy munkatársi tanúk nyilatkozatával is lehet bizonyítani.

A 2014. december 31-éig megszerzett jogosultságot az érintett személyek a Khtv. 7. paragrafusának megfelelően, korhatár előtti ellátás formájában érvényesíthetik. A megszerzett korkedvezmény érvényesítésére az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése napjáig van lehetőség.