Nyugdíjkorhatár-emelés 2020: tízezrek kerültek csúszásba

Idén januártól júniusig sokkal kevesebb nyugdíjmegállapításra került sor, mint az elmúlt években. 2020 első félévében mindössze 31607 új nyugdíjmegállapítás történt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 51218, tavalyelőtt pedig 65171. Ezzel kapcsolatban a Pénzcentrum megkereste Budapest Főváros Kormányhivatalát, amely a nyugdíjmegállapításokért felelős. Vajon a járvány lehet-e a kevesebb megállapítás hátterében?
K. Kiss Gergely, 2020. október 11. vasárnap, 15:48
Fotó: Getty Images

A KSH nyilvántartásában a portál arra lett figyelmes, hogy az új nyugdíj és egyéb ellátás megállapítások száma (a teljesítő határozatok alapján) 2020. I. félévében elmarad a korábbi években történt megállapításoktól. Az új megállapítások száma 2016 óta egyszer sem volt ilyen kevés januártól júniusig, az öregségi nyugdíj megállapítások 2020-as számánál is csak 2017-ben volt kevesebb.

A Kormányhivatal sajtóosztálya az alábbiakról tájékoztatta a lapot: "A tavalyi és idei év közötti eltérés oka a nyugdíjtörvényben meghatározott, az öregségi nyugdíjra jogosító nyugdíjkorhatár lépcsőzetes emelésének szabálya. Ennek megfelelően ugyanis az 1956-ban születettek esetében a 64. életév betöltését követő 183. nap az öregségi nyugdíjkorhatár. Ha az érintett a 64. életévét 2020. első félévében töltötte be, úgy az öregségi nyugdíjkorhatárt 2020. második félévében éri el. Öregségi nyugdíj megállapításra ezen okból az első félévben nem is kerülhetett sor az 1956-ban születettek részére".

- írták, kiemelve: "A koronavírus-járvány számottevően nem befolyásolta a benyújtott öregségi nyugdíjigények számát, mivel az igény elektronikus úton és postai úton is előterjeszthető."

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bobby11, 2020.10.12 12:40

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html