Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyugdíjszakértő szerint nem lehet egyértelmű választ adni arra, hogy a 40-60-as korosztályoknak mennyit kell félrerakni ahhoz, hogy normális nyugdíjat kapjanak.

Egyrészt mindenkinek a saját körülményeit kell figyelembe venni, másrészt a nyugdíjfizetési rendszer annak függvénye, hogy adott időpontban milyen a gazdaság állapota, mekkora az aktív dolgozók és a nyugdíjasok aránya, mekkora az átlagfizetés, éppen mennyi járulékot kell fizetni a bérek után - olvasható a portálon.

Ez attól is függ, hogy milyen takarékossági formát választ az illető, milyen hozamot vár el, milyen lesz a jövőbeli kamatpolitika.

Ha csak a jelenlegi állapot szerinti becsléseket nézzük: például egy negyvenéves, 400 ezer forint havi nettó bérrel rendelkező dolgozónak a mostani kalkuláció szerint havi 114 ezer forinttal lesz kisebb a nyugdíja, mint a jelenlegi bére. Ahhoz, hogy ezt ellensúlyozza, akkor 15 éves járadékkal számolva havi 33 ezer forintot kell félretennie 25 éven keresztül úgy, hogy 3-6 százalék közötti hozammal számolunk. Ha valaki 45 éves, akkor már ugyanezen feltételek mellett havi 53 ezer forintot kell befektetnie.

Egy ötvenéves, 450 ezer forintos nettó fizetéssel rendelkező embernek pedig ahhoz, hogy havi százezer forinttal ki tudja egészíteni az állami nyugdíját 15 éven keresztül, havi 63 ezer forintot kell félretenni. Ugyanehhez 55 éves korban már havi 122 ezer forint megspórolására lenne szükség. Vagyis minél előbb kezdi meg az ember a takarékoskodást, annál kisebb összegre van szükség a tisztességes nyugdíj-kiegészítéshez.

Hogyan alakul a katások nyugdíja?

A kisadózó vállalkozóknak (kata) a törvény határozza meg a járulékalapját. Ezt minden évben úgy határozzák meg, hogy jóval alatta van a legkisebb bérnek. Most 102 ezer forint az ötvenezer forint tételes adót fizető főállású katás járulékalapja, ami jóval alatta marad a 161 ezer forintos minimálbérnek is. Vagyis ez az alacsony összeg lesz az érintett időszakra vonatkozóan a nyugdíja számításának az alapja.

Tovább csökkenti a várható nyugdíj összegét, hogy a minimálbérnél kisebb járulékalap miatt arányosítani kell a nyugdíjszámítás során a szolgálati idő tartamát a járulékalap és a minimálbér arányában, így jelenleg egy év katás jogviszony csak 0,63 évet ér. A nyugdíjjogosultságnál viszont minden évet teljes egészében számításba vesznek, ami jó hír azon katázó hölgyek számára, akik a Nők40 feltételeit szeretnék teljesíteni.

A 75 ezer forintos adót fizető katázónak 170 ezer forintot vesznek figyelembe járulékalapként, azaz itt a szolgálati időt nem kell arányosítani a nyugdíjszámítás során sem, de a járulékalap ebben az esetben is nagyon alacsony, csak 9 ezer forinttal haladja meg a minimálbért.

Tavaly márciusban a legegyszerűbb adózási módot választók száma átlépte a 391 ezret, számuk mostanra csökkent, hogy szigorították az erre a vállalkozási formára vonatkozó szabályokat.