Kormányközelből figyelmeztetnek: a nyugdíjakból nem lehet majd megélni

Az ország demográfiai jövőképe aggodalomra ad okot, és ennek bizony lehet kapcsolata a nyugdíjrendszerrel is - írja a Magyar Nemzetben Botos Katalin közgazdászprofesszor, a Népesedési Kerekasztal konferencia tagja. A szakma előtt három javaslat is van a rendszer reformjára, egy részük - illeszkedve a kormány családbarát törekvéseibe - kifejezetten olyan gondolatokat tartalmaz, amelyek a gyermekvállalás ösztönzésére irányulnak.
K. Kiss Gergely, 2019. november 28. csütörtök, 16:07
Fotó: Napi.hu

Az óra ketyeg, egyre kevesebb unoka várható. A jelen rendszer nem fog megfelelő megélhetési lehetőséget biztosítani az időskorúaknak, tehát megfejelése egy kiegészítő nyugdíjelemmel feltétlenül szükséges lesz. Jó lenne, ha ez kifogástalan elvi alapon történne - figyelmeztet a lapban a jobboldali elkötelezettségű szakember.

Az első, Botos által fölvetett reformjavaslat Demény Pál írásain nyugszik, s azon alapul, hogy a felnevelt és itthon dolgozó gyermekek személyi jövedelemadójából kiegészítést kellene juttatni szüleiknek.

A második arra alapoz, hogy csak a humán tőke biztosítja majd azt a jövedelmet, amit eloszthatunk nyugdíjra, így az csak azokat illetné meg, akik nevelnek gyermeket. A többi polgár pedig, mivel erre amúgy sem kell költenie, a gyermekfedezetű nyugdíj helyett takarékoskodjék eszközfedezetű módszerekkel idős korára. E javaslat előnye, hogy elvileg megalapozott és következetes, önfinanszírozó, mert nyugdíjként végül is csak azt osztja el, amit beszed.

A harmadik a jelen rendszer megfejelése lenne egy "gyermekcsatornával". Ez a mai rendszert megtartaná, de kiegészítené egy gyermekvállalást honoráló állami juttatással, illetve ajánlott, államilag szigorúan garantált magán-nyugdíjpénztári megtakarítással. Ezt támogatja a Népesedési Kerekasztal is - emlékeztet Botos Katalin.

Mivel indokolható a javaslat

A közgazdász úgy véli: a gyermekvállalás és -nevelés kétségtelenül alkalmas alap. Jövőnket a tudásalapú társadalomban csak a felnevelt és képzett gyermekek biztosíthatják. Nem állítható, hogy ez a megoldás később, évtizedek múlva nem igényel majd költségvetési forrást. Erre a többletforrásra azonban mindenképpen szükség lesz, mert a jelenlegi elvek alapján várható időskori járadék mindenképpen társadalmilag elfogadhatatlanul alacsony lesz. Nincs az a demokratikus európai kormány, amely ezt a rendkívül alacsony jövedelmi szintet el tudná fogadtatni az emberekkel, és a magyar társadalom sem tolerálná. Mindenképpen szükség lesz pótlólagos forrásokra. A politikának, de egyébként a gazdaságnak is rossz lenne az alacsony nyugdíjszint, hiszen enélkül a fogyasztás oly mértékben csökkenne, hogy az az üzleti életnek is ártana, de politikailag mindenképpen kivitelezhetetlen lenne egy ilyen lépés.

Azonban nem lehet a kérdéshez úgy hozzáállni, hogy legyen ez annak a baja, aki nem vállal gyereket. Ő takarékoskodjék. Elvileg ugyan ésszerű ez az álláspont, azonban csupán erre az alapra helyezni a rendszert gyakorlatilag lehetetlen. Az egészségügy, a szociális, az oktatási szféra béreit a költségvetésből fizetik, azok sajnálatosan alacsonyak, felzárkózásuk évtizedeket igényel, még ha a versenyszférában ez gyorsabban megy is végbe. Emellett nagyon sokan nem szándékosan gyermektelenek, és rájuk is gondolni kell.

Mindez nem pusztán a nyugdíjreform, hanem már a teljes társadalompolitika kérdése. A közvélekedés gyökeres megváltoztatása, gyermek- és családbaráttá tétele csak fokozatosan érhető el. Teljes társadalmi-ideológiai fordulatot igényelne itthon, de szerte a világban is - írja Botos Katalin.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2019.12.01 20:09

@fifibacsi: valami fedezet kell mögé. Ez most jelenleg a beszedett nyugdíjjárulék. Ez lehet adó, hitel, akármi, a végén valaki mindenképpen fizetni fog.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.12.01 18:07

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.12.01 18:06

@krix7:
Mai áron 2 ezer forint?
Mai áron egy régi hűtőt 350 ezer forintért vettél?
Azt hittem elírtad, de nem... Meg vagy győződve, hogy ezt így kell... :-D
Valamit megint nagyon nem tudsz a számokról, nem csak a % számítással lesz nálad gond! :-)

De értem mit nem tudsz!
Ezt így kellett volna írni 200000-350000 Ft, vagy így 200-350 ezer Ft. :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2019.12.01 17:43

@antitroll:
Ha tudnál olvasni lent megtaláltad volna a választ:
"Egy régi hűtő mai áron 2-350000 ft-ba kerülne"
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.12.01 16:05

@krix7:
A regi huto, amirol abrandozol, az mai aron szerinted mennyibe kerul? Megegyszer, mert bajok vannak a szamaiddal!
A ma vasaroltak meddig tartanak? Az 5-10 ev se stimmel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html